Kétszer mérni, egyszer vágni
Politikailag és közjogilag egyaránt érthető és elfogadható, hogy a jelenlegi kormányzat a szívéhez közelebb álló kisebb gazdákat akarja földbérlethez juttatni az állami földeket eddig lefoglaló nagyobb társaságok helyett. Mindez jól illeszkedik a kormánypártok retorikájához.
A kisebb szereplők helyzetbe hozása ugyan alapvetően nem kedvez a hatékonyságnak, a kibocsátás és így a mezőgazdasági termelésből eredő GDP-nek, ám egy sokszereplős, színes palettájú agrárium más pontokon rendelkezhet gazdasági előnyökkel: szerencsés esetben kedvezően hathat a kínálatra, a foglalkoztatásra és a vidéki infrastruktúrára. Ehhez is azonban a kisebbek közül az üzletileg sikeres, a maguk szintjén professzionális művelést folytató családi gazdálkodók kellenek. Szűk az a mezsgye, ahonnan válogatni lehet a jelentkezők közül.
Egy a politikai szereplők által indokoltnak látszó szerkezetváltást is óvatosan szabad csak végrehajtani. Középtávon, világos menetrenddel, előre látható lépésekkel minden szereplő sikeresen, de legalább fájdalommentesen tudna alkalmazkodni a változásokhoz. Arról nem is beszélve, hogy van a hazai agráriumban olyan, amit csak a nagyok csinálnak ma már: az állattenyésztés. A valaha virágzó, ám az elmúlt évtizedekben a töredékére zsugorodott, vergődő hazai haszonállattartás lehet a vesztese egy meggondolatlanul végrehajtott, politikai motivációk által fűtött átrendeződésnek.
A kisebbek helyzetbe hozása a nagyobbak rovására csak úgy történhet bölcsen, ha a még megmaradt állattartás érdekeit fokozottan szem előtt tartják. Ellenkező esetben jövedelmező gabonatáblák lesznek ugyan, de a vidéki foglalkoztatás mellett a magyar állattenyésztést is végleg múlt időbe tehetjük.
