Depresszió
Egy ilyen válságos környezetben nincs abban persze semmi meglepetés, hogy a gazdaság legfontosabb szakértői közt többségben vannak azok, akik pesszimistán látják a jövőt, de az, hogy a kilenc megszólalóból kilenc egyértelműen borúlátó volt, nagyon súlyos jel. Különösen úgy, hogy nem december közepe van.
Alig másfél hónappal ezelőtt nagyjából harminc forinttal volt roszszabb az euróárfolyam, a kormány szinte véletlenszerűen váltogatta az Európai Uniót és a Nemzetközi Valutaalapot pragmatikusan elfogadó és a totális elutasítást hirdető mondatokat, órák alatt írták át a költségvetés fő számait, és volt egy hajnal, amikor azt sem tudtuk, Magyarország nem marad-e ki az EU fiskális paktumából. Ehhez képest a január második fele béke, csend és nyugalom.
Most nincs baj. Ebben a pillanatban legalábbis. Azok a piaci szereplők, akik a kormányzati gazdaságpolitikát árazzák be percről percre, teljes joggal remélhetnek többet, amióta a kormány a kompromisszumkész énjét mutatja Brüsszelben és Washingtonban. Nekünk, újságíróknak sem kell azért izgulnunk, hogy vajon nem lesz-e lapzárta után nagy politikai fordulat vagy újabb árfolyammélypont. De azok, akik a saját cégüket próbálják vezetni, és akiknek nem a napi, hanem a többéves tendenciák követése a feladatuk, kevésbé lehetnek nyugodtak.
A kormány sok mindent megtett, hogy eljátssza a bizalmat. Azt pedig nagyon nehéz visszaszerezni. Ahhoz nemcsak a mostani, valóban szép és megnyugtató szavakra lesz szükség, hanem arra is, hogy azok tettekben csapódjanak le. Legalább ugyanannyira kompromisszumot mutató és gazdaságilag racionális tettekben, amilyen a kommunikáció az elmúlt két-három hétben volt. Akkor az első lépés talán jövőre sikerülhet, a magyar gazdaság túlélheti a válságot. És még akkor is távol lesz a következő szint, hogy akár győztesként is kijöhessünk belőle.
