Soós Károly Attila a kormányzati pilótajátékról
Egy hiteles, nagyobb legitimációval bíró kormány a piacokon kisebb kamatfelárral tud hitelt fölvenni. Ez a tétel önmagában 300-400 milliárd forintot is elérhet évente” – mondta Varga Mihály – ma a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára – még ellenzéki politikusként, a 2010-es parlamenti választások előtt. Ez meggyőzően hangzik. A baj csak az, hogy túlságosan jól tudjuk: nem a mostani kormányról szól. Hiszen annak hivatalba lépése óta a magyar állami hitelfelvételek (kötvénykibocsátások) kamatfelárai (hozamfelárai) nem csökkennek, hanem növekszenek.
A tradingeconomics.com rangsorában az „előkelő” ötödik helyen állunk: Görögország, Pakisztán, Brazília és Portugália után a mi államkötvényeink adják a világon a legmagasabb hozamot. A kamatfelárakat alapjában véve a hitelfelvevők hitelképességének piaci megítélésére alapozzák. A piaci megítélést az úgynevezett credit default swap (CDS) felárak jelentik, amelyek azt fejezik ki, hogy a kötvény névértékének mekkora hányadáért lehet a befektetett pénz visszaszerzését garantáló biztosítást kötni arra az esetre, ha a kötvény kibocsátója fizetésképtelenné válik.
2009. június 4. és 2010. június 3. között az ötéves lejáratú magyar államkötvények átlagos CDS-felára 242 bázispont volt. 2010. június 4-én, nem sokkal a Fidesz-kormány megalakulása után Kósa Lajos Fidesz-alelnök a magyar államháztartás helyzetét a görögéhez hasonlította, aminek következtében a felár megugrott, bár távolról sem az akkor 800 bázispontos görög szintre. De a magasabb szint tartósnak bizonyult: 2010. június 4. és 2011. június 3. között 315 bázispont volt, ez az előző egyéves időszakhoz képest 0,7 százalékos kamatemelkedést jelentett a magyar államháztartásnak. Ezzel egy időben a hazánkon kívüli kelet-közép-európai új uniós tagállamok, valamint Oroszország és Horvátország átlagos CDS-felára 218-ról 182 bázispontra csökkent.
Részletesebb képet nyerhetünk CDS-feláraink abszolút és relatív alakulásáról a mellékelt ábrából. Láthatjuk, hogy a hazánkon kívüli három visegrádi ország: Csehország, Lengyelország és Szlovákia átlagánál lényegesen – és az euróválság tavaly júliusi kiéleződése óta fokozódó mértékben – rosszabbul állunk. Ugyancsak tavaly július óta fokozatosan és jól kivehetően közelebb kerültünk három euróválság-ország, Írország, Portugália és Spanyolország átlagához (Görögországra nincsenek használható adatok), ami azt jelenti, hogy hozzájuk képest romlott a megítélésünk. Ezt, gondolom, nehezen lehetne az ő válságukkal vagy a minden baj kapcsán előkerülő „elmúltnyolcévezéssel” magyarázni. Végül az ábrából azt is kitűnik, hogy újabban már Romániától is határozottan leszakadunk.
Annak szemléltetését, hogy forintban mennyibe kerülnek az adófizetőknek a magyar államkötvények magas hozamai, a Romániával való összevetésre alapozzuk: azt számítjuk ki, mennyit takaríthatnánk meg, ha csak a román állampapírhozamokat (-kamatokat) kellene fizetnünk. A két ország futamidő tekintetében összehasonlítható, utolsó közzétett állampapír-aukciós adatai – az ábrával összhangban – két százalékpont körüli különbséget mutatnak. Például az utolsó román hároméves állampapírokat február 2-án 6,79 százalékos, az ugyanilyen magyarokat április 5-én 8,75 százalékos hozammal bocsátották ki. Persze itt nemzeti valutákban történt kibocsátásokról van szó, és így eszünkbe juthat, hogy ez a hozamkülönbség talán abból fakad, hogy a romániai fogyasztóiár-infláció az utóbbi néhány hónapban lassabb lett a miénknél.
Ez azonban tévedés, hiszen a magyar és a román állami eurókötvények hozamai között még nagyobb, az utóbbi hetekben már három százalékpontot is meghaladó különbségek vannak, amelyeket természetesen csakis a magasabb magyar adóskockázat – más szavakkal az alacsony szintű hitelesség további csökkenése – magyarázhat. (Persze az eurókötvények esetében másodlagos piaci hozamokról beszélünk, hiszen ilyeneket mindkét országban ritkán bocsátanak ki. Mellesleg, a magas másodlagos piaci hozam érthetővé teszi, hogy sokan felkapták a fejüket, amikor az elmúlt hetekben felmerült egy új magyar eurókötvény kibocsátásának gondolata.)
A magyar államadósság (a helyi önkormányzatok adósságával együtt) 22 692 milliárd forint volt 2011 végén. Átlagos lejárata négy év; az egyszerűség kedvéért feltesszük, hogy minden évben a negyedét kell megújítani. Az első évi többletkamat – amelyet a román államkincstáréhoz képest magasabb kamatláb miatt fizetünk – meghaladja a 100 milliárd forintot (ez az összeg az államadósság körülbelül 1300 milliárd forintos „induló” kamatterhéhez adódik hozzá). A második évi többletkamat már 200 milliárd körüli és így tovább.
Csak abban ne legyünk biztosak, hogy néhány év után lelassul a kamatteher növekedése. Ugyanis a kamatemelkedés jó eséllyel önmagát erősítő folyamattá válik. Minél magasabb kamatokat fizet a magyar államháztartás, annál inkább kétlik a hitelezők, hogy néhány év múlva még tud fizetni. Így a növekvő kockázat miatt tovább emelik a kamatokat. Ez bizony nem egyéb, mint egy pilótajáték.
Soós Károly Attila, közgazdász-->
