Félmosoly lehet a magyar kormány tisztségviselőinek arcán, amikor a forint árfolyamára és a kötvényhozamokra néznek. A hazai deviza közel két hónapos csúcson jár, a 10 éves állampapírok hozama hét éve nem volt ilyen alacsony. Akár azt a következtetést is levonhatják, hogy IMF-hitelre már nincs is szükségünk.
Egyelőre a jegybanki kamatvágások sem fejtenek ki negatív hatást, hiszen a Fed szórja a pénzt, és az EKB is besegíthet, a forint kamatelőnye pedig továbbra is jelentősnek mondható. Ugyanakkor a magyar reálkamat nullára csökkent.
Két dolgot azonban nem szabad elfelejtenie a kormánynak. Egyrészt, a forint volatilitása sokszor ijesztő volt az elmúlt két évben, ami örökölt folyamatok, valamint az unortodox gazdaságpolitikai irányvonal következménye. A hazai deviza sebezhető, a külső hangulatváltozások azonnal érzékelhetők, és a hatást nehéz tompítani. Másrészt, az IMF-megállapodásra nem csak azért van szükség, hogy megvédjen bennünket a külső sokkoktól, hanem azért is, mert „hitelességet” kell importálnunk. A befektetők „félnek” az unortodox lépésektől, érdemi beruházás nincs az országban.
„A hitel híja szinte minden mozgást elakaszt” – idézte néhány hete Széchenyi István szavait Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, aki most kilátásba helyezte lemondását. Az 50. Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzott beszéd úgy tűnik, nem jutott el a kabinetig, ami nem csoda: Varga Mihály és Cséfalvay Zoltán is lemondta a szereplést. A kormány – ígéretével ellentétben – nem felezi a bankadót, ami visszafogja a hitelezést.
Hamarosan azonban a félmosoly is eltűnhet az arcokról. A magyar GDP-adatok ugyanis – amennyiben nem oldódik meg egy csapásra a „fiscal cliff” az USA-ban és varázsütésre nem szűnik meg az euróövezeti válság – kiábrándítóak lesznek.
IMF-hitel nincs a láthatáron. A gazdaságpolitika hiteltelen. A bankok nem hiteleznek. Ne reménykedjünk hitel nélküli növekedésben.
