Újabb rejtett bankadó? - Mire készülhet a kormány az MNB-vel

Bár március elején „csak” az elnök és az egyik alelnök távozik, az esemény mégis sokkal nagyobb horderejű ennél, és nemcsak az elnök kitüntetett szerepe miatt. A jelenlegi elnök távozásával lejár a miniszterelnök és Simor András között ma még érvényben lévő megállapodás, amely szerint nem élnek az új jegybanktörvény adta lehetőséggel, és neveznek ki egy harmadik alelnököt. Emellett a monetáris tanács márciustól elvileg kilenc főre bővíthető. Jövőbeli lépéseikre ezért a négy külső tag elmúlt szűk két évben mutatott döntéseiből sem következtethetünk.

Adott tehát a lehetőség a nagyszabású változtatásra, a kérdés, hogy van-e ilyen szándék. Az a vehemencia, amellyel tavaly év végén igyekezett módosítani a jegybanktörvényt, arra enged következtetni, hogy a politikának komoly tervei voltak és vannak az MNB-vel. Nem zárható ki persze, hogy anno a harmadik alelnök, illetve a PSZÁF-fal történő összevonás erőltetése a nemzetközi tárgyalópartnerek kifejezett kérése ellenére a hiteltárgyalások során követett érdekes stratégia része volt csupán. Ugyanakkor mivel az elmúlt két és fél év gazdaságpolitikájára a szokásosnál, illetve időnként az ésszerűnél jóval nagyobb kockázatvállalás volt jellemző, sokan feltételezik, hogy a monetáris politika tekintetében sem lesz ez másként.

A közkeletű vélekedés szerint az új megközelítés egyik feltételezett eleme az alapkamat erőszakos csökkentése, a másik a mostanában világszerte széles körben megfigyelhető, a jegybanki mérleget érintő beavatkozás. Kétségtelen, hogy az alapkamat csökkentése valamelyest hozzájárul az adósságszolgálat terheinek mérsékléséhez, ezért hasznos, de jelentőségét nem volna helyes eltúlozni. Jó példa az ellenkezőjére a lengyel kötvénypiac, ahol az idén minden futamidőn az alapkamat alá mentek az állampapír-hozamok egészen a 25 éves lejáratig, tehát anélkül csökkent a finanszírozási költség, hogy a monetáris politika lépett volna.

Ami a mennyiségi intézkedéseket illeti, több „lehetőség” is felmerült a sajtóban és a piaci pletykákban. Például, hogy a jegybank nem fizetné a bankok által kötelezően elhelyezett tartalék után az alapkamatot. A nemzetközi gyakorlatban régebben jellemző volt ez, ma már ritka. A lépésnek ugyan lehetnek monetáris politikai hatásai is, de lényegét tekintve nem lenne más, mint egy újabb rejtett bankadó. Emellett még mindig napirenden van a kéthetes jegybanki kötvényállomány csökkentése, a befogadott mennyiség korlátozása. Ebben az esetben a kimaradó forintok az MNB egynapos betétjébe vándorolnának át, amire egy százalékponttal alacsonyabb kamatot fizetnek. Ez egyrészt megfelelne valamekkora kamatcsökkentésnek, másrészt a rövid lejáratú pénzpiaci kamatok nagyobb kiszámíthatatlanságát eredményezné. Ha az egynapos betétet is korlátoznák, elöntené a likviditás a bankközi piacot: az eredmény ugyanaz lenne nagyban. Mindegyik lépés csökkentené a forint mint carry-deviza vonzerejét. Hasonló a helyzet a devizatartalékkal: minden olyan tartalékcsökkenés, amely nem az állam devizaadósságának leépítésével párhuzamosan zajlik, veszélybe sodorja a forintot.

Nálunk a monetáris politikának, mint az elmúlt minimum tíz évben mindig, a forinton elérhető kamatkülönbözetre, ezáltal annak vonzerejére és árfolyamára volt a legnagyobb hatása, és ezen az új menedzsment sem tud változtatni.

A forint gyengülésétől viszont emelkedik, majd a tőkepiacon megújíthatatlanná válik a még mindig tetemes külső adósság. Ezért a legfontosabb bemenő változó továbbra is a határidős devizapiaci kamatkülönbözet kell, hogy legyen, főleg miután a CDS-piac zaj-jel aránya a november elsején lezajlott szabályozási változás nyomán nem keveset romlott. Ha mégsem így lesz, tudhatjuk, hogy új rezsimben vagyunk.

VG-páholy-tagok: Bartha Attila, Hegedűs Miklós, Mellár Tamás, Orbán Gábor.
Megjelenés minden szerdán.