Tesztüzem élesben: Az utakon a jelek szerint nincs türelem
Nem okozott komoly meglepetést a használatarányos útdíj magyarországi rajtja, bekövetkezett, amitől sokan tartottak – igaz, egyelőre úgy tűnik, a rendszer összeomlása ideiglenes volt, és lapzártánkkor még nem lehetett felmérni, hogy pontosan milyen hatásai vannak a zökkenőknek. Az majd csak a következő napokban dől el, hogyan működik az e-útdíjfizetés a gyakorlatban, hogy állandósulnak-e a torlódások, vagy sikerül úgy megoldani a problémákat, hogy közben üzemel a rendszer.
Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a rendszer gyermekbetegségei csak most derülnek ki, vagyis akkor, amikor már élesben működik. Pedig az érintett szakmai szervezetek – főleg a határidő közeledtével – figyelmeztettek arra, hogy komoly tesztelés nélkül hatalmas kockázatokat rejt a rajt. Ráadásul a háttérrendszer próbálgatása önmagában kevés, hiszen nem szabad megfeledkezni arról, hogy a magyar megoldás „különlegessége” miatt sok ezer közlekedő közvetlen részvételére van szükség a fizetéshez. Így érdemes lett volna tapasztalatokat gyűjteni arról, hogy milyen az ő első találkozásuk a rendszerrel, arról nem is beszélve, hogy az őket kiszolgáló árusítóhelyek hogyan tudják kezelni a rohamot. Ez eddig ugyan elmaradt, de ha a következő napok sem hoznak jelentős változásokat, talán érdemes lenne elgondolkodni egy „rendkívüli” tesztidőszak bevezetésén.
Az e-útdíjfizetés kapcsán az eredetileg meghirdetett határidőhöz való makacs ragaszkodás és ezzel a potenciális káosz felvállalása azért is érdekes, mert egy másik nagy projektnél, a pénztárgépek NAV-bekötésénél rugalmasabbnak mutatkozott a kormányzat, és a szakmai érvekre hallgatva többször is kitolta a határidőt. Az utakon azonban a jelek szerint nincs türelem. Persze a bevételre szüksége van a költségvetésnek, és lássuk be, az e-útdíj azonnali pénzzel kecsegtet. A rendszer tehát időben elindult, és tesztelhetjük élesben.







