Helyünk a világban

Mexikó és Panama között tanyázunk az üzletkötési lehetőségek szempontjából – derül ki a Wall Street Journal honlapján lévő táblázatból, amely a Világbank napokban kiadott tanulmánya, a Doing Business 2014 alapján készült. Nem nagy öröm olvasni a magyar üzleti környezetet 110 oldalon taglaló tanulmányt, mert megállapításai ellentmondanak a „Magyarország jobban teljesít" jelmondatnak.

Azt különösen nem jó olvasni, hogy a befektetők védelme szempontjából egy év alatt a 127. helyről a 128-adikra csúsztunk, és azt sem, hogy az összefoglaló külön kiemeli: ebből a szempontból 52. helyével jelentősen megelőz bennünket Lengyelország és Bulgária, de szintén előttünk van Moldávia, Csehország valamint Szlovákia is. Márpedig a nemzetközi beruházók általában ezeket az országokat versenyeztetik, ha valahová ki akarják szervezni a termelést, de Ázsiát túl távolinak tartják.

A lefelé csúszás életveszélyes egy olyan nyitott gazdaságú országban, mint a miénk, ahol saját tőke nemigen van, a külföldi pedig egyre kényelmetlenebbül érzi magát. És nem csak azért, mert „a volt hidegháborús övezetben, a dél-keleti régióban és a Balkánon, Magyarországon, Romániában, valamint Bulgáriában az EU-normákkal szembeni ellenszegülés bontakozik ki” – amint Robert A. Manning írja Globális trendek 2030: Kihívások és lehetőségek Európa számára című elemzésében. Hanem talán azért is, amit a multinacionális vállalatok oly sokszor emlegetnek: hiányzik a kiszámítható stabil jogi környezet és az egyenlő elbírálás, a különféle döntések és eljárások pedig átláthatatlanok.

Szörnyű, ha valakinek évtizedeket és politikai rendszereket áthidalóan igaza van. Szörnyű, hogy ma is érvényesek Esterházy Péter 1979-ben megjelent Termelési-regényének sorai: „Középeurópaiak vagyunk: az idegrendszerünk elrongyolt, a vécépapírunk kemény. Nem reszketünk, mint a nyárfa; függünk.”