Deflációs csapda

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára is tanulságos elemzést publikált a Nemzetközi Valutaalap (IMF) honlapján megjelent blogjában Plamen Iossifov és Jiri Podpiera. Az eurózónán kívüli uniós tagállamok helyzetét értékelve a kutatók arra a következtetésre jutnak, hogy a gazdasági pangással jellemezhető deflációs csapda veszélye nagyobb, mint az antideflációs jegybanki lazítás és árfolyamgyengülés miatti tőkekiáramlásé.
A mérvadó nemzetközi eszméktől távolodó magyar közegben ez a dilemma fel sem merül.

Politikai reklámkampányában a magyar kormány – és nyilván a jegybank is – azt sugallja: hatalmas siker a múlt évi és idén is ható defláció. Az eurózónában és azon kívül azonban az árak esése súlyos aggodalomra ad okot. Dániától Romániáig és Nagy-Britanniától Svédországig a jegybankok lejjebb viszik vagy a mélyponton tartják a kamatokat. A magyar kormányt és jegybankot láthatóan a forint lefelé araszolása sem izgatja. A csúszdára tett forint – amely 2008 óta reálárfolyamából szükségtelenül sokat, húsz százalékot veszített – azonban nem serkentette a versenyképességet. Ahogy Kupa Mihály volt pénzügyminiszter lapunk évnyitó konferenciáján rámutatott, mára inkább az egész gazdaság leértékelődött. A térségi vetélytársak pedig tartják előnyüket, illetve utolérnek és elhúznak mellettünk.

Az infláció iramának erőteljes lassulását a zuhanó élelmiszer- és energiaárak, az eurózóna deflációja, illetve a magyar esetben a szabályozott árak, a rezsi csökkentése okozza, hangsúlyozzák a nemzetközi pénzügyi intézmény szakértői. Hozzáteszik: az áresés rövid távon előnyös, hiszen az olcsóbb energia miatt növekszik a háztartások és a vállalkozások vásárlóereje, így élénkül a gazdaság. A dezinflációnak hosszabb távon azonban szörnyű ára lehet: ördögi kör alakulhat ki, ha a stagnáló bér- és profitkilátások miatt visszaesik a fogyasztás és a beruházás. Ez a deflációs csapda.

E folyamat kártékony hatásai már megjelentek Magyarországon. A háromszázalékos inflációs cél ellenére lezajlott gyors dezinfláció – decemberben 0,9 százalékkal mérséklődtek az árak – miatt megnövekedett az állam- (és magán)adósság reálterhe, és az emelések nyomán a nyugdíjak reálértéke is. Mint Surányi György volt jegybankelnök megfogalmazta az idézett konferencián, visszaállt a 13. havi nyugdíj rendszere, s a tartós többletkötelezettségek miatt újabb megszorításokra, adókra kényszerül a kormány. Így mozgástér híján fiskális támogatásról, antideflációs beavatkozásról nálunk szó sincs, hiába ajánlanak ilyesmit az IMF kutatói.

A dezinfláció miatt a reálkamat is magasan maradt, nem feltétlenül a két százalék körüli tavalyi maginflációhoz, hanem a teljes mutatóhoz és az elenyésző hitelezési tevékenységhez képest. Hiába csökkent az alapkamat, a jegybanki politika e tekintetben is inkább szigorú maradt. Ennek oka, hogy az MNB hitelességi csapdában vergődik: a legkevésbé hiteles jegybank az IMF kutatói által vizsgált térségben.

Erre utal a térségi összevetésben magas hozamszint és kockázati felár, a bóvli hitelminősítés, az inflációs cél követésében felmutatott halovány teljesítmény, valamint az a tény, hogy a folyó mérleg nagy többlete mellett is rendkívül sérülékeny az árfolyam. Ilyen körülmények között a deflációs csapda elkerülésére akkor sem tudna sokat tenni, ha akarna. A kamatpálya meghatározásában az árfolyam miatt alig maradt mozgástere, s nem fontolhatja meg a hiteles jegybankok mintájára a nem szokványos eszközök, például a mennyiségi lazítás bevetését. (Más kérdés, hogy árfolyamnyereségre törekszik a feladatkörébe nem tartozó ingatlanvásárlások és oktatási programok finanszírozására, amivel szintén tovább szűkíti a költségvetés mozgásterét.)

Az energiapiacról, az eurózónából és belülről – a bérek, a kereslet, a költségvetés és a jegybank oldaláról – élénkítő inflációs hatás nem várható, ezért a prognózisoknak megfelelően fokozatosan lassul a növekedés irama, és kiújul a leszakadás folyamata. A felzárkózáshoz viszont tartósan jóval gyorsabb növekedésre és reálfelértékelődésre lenne szükség. Ez az igazi csapdahelyzet.