Láttak valami furcsát Putyin elnök és Orbán miniszterelnök sajtótájékoztatóján? Ne arra gondoljanak, hogy mennyire voltak tartalmasak, vagy üresek az elmondottak. Protokoll-eseményeken gyakran szűkre szabják az információt. Az sem igazán meglepő, hogy az orosz elnök többet beszélt. Még csak az sem érdekes, hogy öt egyezményt írtak alá, de ez már közelebb van a megoldáshoz. Fel tudnák idézni ezeket? Ugye nem? Nem igazán fontosak, inkább jelzésértékűek arra nézve, hogy volt eredménye a látogatásnak.
Tatárföldön főkonzulátus nyílik, meg több oktatási, egészségügyi együttműködés indul el a két ország között. Kik írták alá a megállapodást? Miniszterek, államtitkárok. Magyar oldalról csupa férfi, az orosz félnél két női kormánytag is volt az aláírók között. Nem csodálkoztak el ezen? Putyin elnököt „macsó” kategóriába szokták sorolni, ahol a domináns, uralkodó, diktatórikus személyiséghez gazdasági-politikai ügyekben a nők mellőzését is feltételezi az ember. Ezt úgy hívják, előítélet.
Működik, ezért kaphatta fel a fejét az egyszeri tvnéző is. Pedig ez még önmagában tényleg nem jelent semmit. Két nő nem váltja meg a világot. Oroszországban sem, az orosz kormányban sem. Talán ha több lenne belőlük, fontos helyeken. A magyar kormányban viszont egyetlen nő sincs. Az államtitkárok között akad néhány, s a helyettes államtitkárok között már elég sok van.
Az ilyen összetételű kormány nem felel meg az európai normáknak, de hasznosnak sem mondható. Gondolkodjunk racionálisan: Magyarországon több nő jut el a diplomáig, mint férfi. A továbbképzéseken is a nők jeleskednek. Tanulnak, mert ettől remélnek több jövedelmet. Nem nagy sikerrel. Az Eurostat adatai szerint átlagosan 20 százalékkal keresnek többet a férfiak ugyanabban a pozícióban, mint nők.
A ranglétrán fölfelé haladva sem tűnik el e különbség, legfeljebb a nők aránya lesz egyre kisebb. A csúcson végképp kevés a nő. Az Európai Unió minden évben megtartja az Egyenlő Díjazás Európai Napját. Tavaly ez a nap február 28-ra esett. Az előtte levő 59 nap úgy tekinthető, mintha a nők ingyen dolgoztak volna. Magyarul, ugyanabban a beosztásban a férfiak 59 napnyi bérrel kaptak többet az adott évben. Hogy idén hol lesz ez a fordulónap, nem tudni. Nagy változás biztosan nem következett be. Észrevettük volna.
Mindezek ismeretében, és persze az évek óta tartó mantrázás eredményeként, mintha öntudatosabbak lennének a nők. Itthon is. Szerveződnek, klubokat alapítanak. Tavaly jött létre a 20-20-20 Klub, amelynek célja, hogy 2020-ra 20 százalék legyen a nők aránya a felső vezetésben. Sok multi férfi főnöke is támogatja e törekvést, merthogy külföldön már-már társadalmi elvárás, hogy a vállalatok tegyenek valamit a társadalmi egyenlőség megjelenítéséért az üzleti életben is. Aki ad magára, beveszi a cégprogramba, hogy több nőt szervez a felső vezetésbe. Elindult a Nyitottak vagyunk! társadalmi kezdeményezés, amely ugyancsak az egyenlőség, a tudás, a tehetség elismerésének elvét hirdeti, nemektől, származástól függetlenül,
Csak a magyar politika maradt mozdulatlan. Mintha megállt volna az idő. Sőt... Talán inkább visszafelé forognak az idő kerekei. Kár. Az üzleti élet sikeréhez a társadalmi közeg megváltozása is kell. Nem lehet elszigetelten eredményt elérni. A nők nélküli politika hamis macsó világ illúzióját kelti. Mintha attól lenne erős, határozott, tettre kész egy kormány, hogy csak férfiak alkotják azt sugallva, a politika a férfiak dolga. Mintha ez így lenne természetes. A nők tanulhatnak, képezhetik magukat, de a hatalomból ne akarjanak részesedni. Az a férfiaké. Nálunk.
Az eredmény? Minden nap érzékeljük. Rossz közérzet, társadalmi feszültségek, állandó belső torzsalkodás. Erre megy el az energia. Lehet, hogy a nők sem tudnák ezt megváltoztatni. Egy csapásra nem. De legalább meg kellene próbálni. Igaz, egy nő a kormányban nem csinálna nyarat. Kettő, három, négy már nagyobb eséllyel. Ezt az esélyt azonban Magyarország még soha nem kapta meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.