Újratervezés és újraindulás

Hála a civilizáció vívmányainak, a kényelmes életnek és az orvostudomány fejlődésének, a napjainkban születő gyerekeknek megadatik a hosszú élet lehetősége. A fiúk hetvennél valamivel több, a lányok közel nyolcvan évre számíthatnak. Legalábbis az úgynevezett fejlett világban, s bármennyire is kételkedünk abban, hogy mi is ide tartozunk, amikor körbetekintünk a kilencvenháromezer négyzetkilométeren, fogadjuk el ezt mégis. Ez, mármint a hosszabb élet mindenképpen örvendetes hír. Amihez persze tartozik egy rossz és egy rosszabb is. A rossz az, hogy a megnövekedett élettartamhoz nem kapcsolódik megnövekedett nyugdíjaskor, mivel a nyugdíjkorhatár is fokozatosan emelkedni fog. A rosszabb pedig az, hogy a jóléti államoknak fogalmuk sincs arról, miből fogják kifizetni a megérdemelt nyugdíjat, és az az összeg, amit kifizetnek, ugyan mire lesz majd elég.

Az ezredforduló után születetteknek már közhellyé érett tapasztalattá válik a többciklusos életmodell, ami a mai ötveneseket-hatvanasokat váratlanul éri. A kérdés az, hogyan osszuk be a rendelkezésünkre álló időt. A tanulás-munka-nyugdíj hármasságában újra és újra vissza kell térni a tanuláshoz – élethosszig, persze, ahogyan a népszerű modell nevében is szerepel. Ezt indokolja és követeli is egyben a technológiák rohamos fejlődése és változása, a belső (Európában az unión belüli) migráció, és a munkaerőpiac kiszámíthatatlan mozgása, és – bár ez meglepően hangzik – saját kényünk és kedvünk is. Vállalati középvezetőből lehetünk lángossütők Keszthelyen vagy pizzafutárok Londonban, ha pedig megelégeltük a létező kapitalizmust, átnyergelhetünk a felnövekvő generációk oktatására.

A többciklusos életmodell szerves része lesz az olyan család, ahol a különböző anyáktól született gyermekek között akár húszéves korkülönbség is lehet, és a patchwork family-k terjedése méginkább lehetetlenné teszi a dologtalan és egyben bevételtelen öregkort. Két szóban: újratervezés és újraindulás. Megtartva a korábban megszerzett tudásokat, de ugrálva iparágak, hosszúsági fokok, jövedelemszerzési formák és munkakörök valamint bértábla-besorolások között.

Személyesmárka-tanácsadóként találkoztam a minap egy korábban nagy cégeket és felsővezetői pozíciókat megjárt szakemberrel. A sikerei unalmassá tették az életét, új kihívást keresett, de a válság első éveiben kikerült a kényelmes irodából. Aztán meggondolatlan befektetésekkel kiürítette a házikasszát, szétesett a családja, évtizedes kapcsolatainak értékét pedig gagyi üzleti ajánlatokkal közelítette a nullához.

Négyszer két órát töltöttünk együtt, s már a második alkalommal azt éreztem, magával Münchausen báróval hozott össze a sors, aki képes lenne a hajánál fogva kihúzni magát szorult helyzetéből, de önmaga nem tudja, hogy képes rá. Ismerős helyzet? A feladat csak annyi, hogy elhiggyen néhány dolgot. Azt, hogy képes az újratervezésre és az újraindításra; hogy ötven felett a kapuk nem becsukódnak, legfeljebb nehezebben nyílnak; hogy senki, de senki nem menti meg azt, aki magáért nem áll ki. Elfogadja, hogy az új élethelyzet nem szégyen, az új személyesmárka-pozíciója nem jobb vagy rosszabb, mint a korábbi, csak más. A munkaalapú társadalom nem ad értelmes elfoglaltságot, azt ki kell követelni.

Maga is meglepődött, amikor egy szemléletes játék során összegyűjtöttük, mennyi ereje, vagyis értéke, tudása van. Felrajzoltuk a kapcsolati hálóját. Modelleztük, miként töltheti újra ezeket, beszélgetésvázlatot írtunk a tervezett találkozókhoz. Végigvettük, hogy mondhatja el magáról azt: újra itt vagyok – ehhez miféle hagyományos- és újmédia eszközök állnak rendelkezésre.

Az előbbi sorok szereplője valós személy, de biztosan sokan magukra ismertek a történetében. Ő már tudja, hogy csak két szó: újratervezés és újraindulás. Számos olyan híresség van a világban, akit ötven felett lett az, aminek megismertük. Hogy mást ne mondjak, a kétpólusú világrend lebontásában legendás szerepet játszó érdemes hollywoodi színész, Ronald Reagan ötven is elmúlt, amikor Kalifornia kormányzója lett. S mennyi fontos szerep követte még ezt!