Kevesebben élnek társadalmi kirekesztésben és szegénységben, dinamikusan nőnek a bérek, és többen dolgoznak Magyarországon – büszkélkedett a minap Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere hosszú évek után először nyugodhatott meg kicsit, amikor a statisztikai hivatalnak a szegénység alakulásáról készült friss grafikonjait nézegette.
Az előző öt évben ugyanis folyamatosan romlott a helyzet. A világgazdasági válság hatásai után a kormány az egykulcsos bevezetésével tovább erősítette a jövedelmi egyenlőtlenséget, a legtöbb intézkedés csak még mélyebbre taszította az egyébként is nehéz helyzetben lévő embereket, és a középosztályt sem sikerült megerősíteni.
A tavalyi látszólagos javulás azonban egyáltalán nem jelent áttörést. Az adatok mélyére nézve láthatjuk, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek cseppet sem csökkentek az elmúlt években, és a szegények továbbra is csak nagyon alacsony részt hasíthatnak ki maguknak az összes megtermelt jövedelemből. (A legalsó jövedelmi tizedbe tartozók egy főre jutó éves nettó jövedelme nem érte el a 320 ezer forintot tavaly, a leggazdagabbaké viszont 2,6 milliónál is több volt.)
Innen nézve pedig egyre jobban kételkedhetünk abban, hogy tényleg kevesebben élnek-e mélyszegénységben. Az ugyanis teljesen kizárt, hogy egy év alatt több mint 160 ezerrel, 300 ezer fő alá csökkent volna a mélyszegénységben élők száma – mint ahogy azt a KSH állítja –, hiszen a közmunkára fogott százezreknek attól nem javult a jövedelmi helyzetük, hogy segély helyett dolgoznak. Pedig a hivatal szerint éppen ez az egyik oka a számok javulásának, és annak, hogy már „csak” 2 millió 738 ezer ember van kitéve társadalmi kirekesztés vagy szegénység kockázatának a 2012-es 3,3 millió után. Vagyis már nemcsak a munkanélküliségi adatokat torzítja el teljesen a közfoglalkoztatás – a ráta hivatalosan tízéves mélypontra csökkent –, hanem a szegénységi mutatókat is eltéríti a valóságtól.
Kétségtelen: a rezsicsökkentés, a devizahitelek kivezetése és a széles körű elterjedése – mint ahogy azt a hivatal is kiemeli – segített csökkenteni a nélkülözésben élők arányát. Viszont tény az is, hogy a kormány programjainak nem az volt a céljuk, hogy a rászorulókon segítsenek. A rezsicsökkentés ugyanúgy érintette a gazdagokat, mint a szegényeket, a legnagyobb összeget pedig nem az alacsony jövedelműek spórolták meg az alacsonyabb számlákkal – noha tény, nekik segített leginkább a lépés. A devizahitelek kivezetése nem a nehéz helyzetben lévők problémáját oldotta meg, hiszen a nem teljesítő hitelek aránya mára ugyanolyan magasra nőtt, mint a forintosítás előtt volt. A SZÉP-kártya meg azért terjed (az Erzsébet-utalvánnyal együtt), mert minden mást kiszorítottak a piacról.
A probléma súlyosságát jelzi, hogy a társadalom több mint egyharmada továbbra is nélkülözésben él. Jóllehet ez az arány is mérséklődött tavaly, de nagyjából lefedi azt a 36-38 százalékot, amely a létminimum alatt él. Mindennek ellenére a „magyar reformok” sikerét látja a kormánypárt abban, hogy néhány aspektusból a szegénység csökkenését tudta a kabinetnek bemutatni a KSH elnöke. Valójában azonban csupán arról van szó, hogy a nyolcéves rekordnak számító – és számos egyszeri hatásnak köszönhető – 3,7 százalékos valamint a reáljövedelmek alacsony miatti dinamikus bővülésének hatását az alacsonyabb jövedelműek is érezhették. Remélhetőleg a szerényebb, de továbbra is magas GDP-bővülés idén hasonlóan kedvező hatást fejt ki, ám ez nem azt jelenti, hogy a kormány egy lépést is tett volna az egyenlőtlenségek csökkenése érdekében.
De sebaj. Balog Zoltánnak bizonyára a 2016-os esztendő is szívderítő lesz. A KSH a mostani 36-38 százalékról a számítási modell változtatása miatt 18-25 százalékra csökkenti a létminimum alatt élők arányát. A szociológusok csak kapkodják a fejüket, de a szakszervezetek végre nem tudnak majd követelni több tízezer forintos béremelést, hogy a elérje a létminimumot. Pedig ha a bérek nem emelkednek nagymértékben az összes jövedelmi kategóriában a következő pár évben, akkor még többen csomagolnak össze, és indulnak el a hanyatló Nyugatra.
