Egy olyan időszakban váltotta António Guterres az ENSZ főtitkári székében Ban Ki Munt, amikor a békéhez és a konfliktusokhoz való viszonyulás változásokon esik át. Különösen a természeti erőforrások – kiemelten a víz – kapják meg egyre inkább azt a figyelmet, amelyet megérdemelnek.
Ehhez sok időnek kellett eltelnie. Mind Ban Ki Mun, mind elődje, Kofi Annan mintegy két évtizeden át hívta fel a figyelmet arra, hogy a természeti erőforrások, a víz védelme és megosztása döntő fontosságú a béke és a biztonság szempontjából. A kérdés azonban tavaly novemberig nem kapott széles körű elismerést, amikor is Szenegál (az ENSZ Biztonsági Tanácsának akkori elnöke) megtartotta az első ENSZ-tanácskozást a víz, a béke és a biztonság témakörében.
A minden ENSZ-tagállam előtt nyitva álló tanácskozáson 69 kormány képviselői vettek részt, akik arra szólítottak fel, hogy a víz váljon a válságok potenciális forrásából a béke és az együttműködés eszközévé. A víz stratégiai jelentőségének egyre nagyobb mértékű elismerése globális folyamatokat tükröz. Az elmúlt három évben az Iszlám Állam (IÁ) elfoglalta a tabqai, a tisrini, a moszuli és a fallúdzsai duzzasztógátakat a Tigris, illetve az Eufrátesz folyón.
Az IÁ aztán elvesztette az ellenőrzést ezek felett, de még előtte arra használta a gátakat, hogy elárassza vagy elapassza a környező településeket, ezzel kényszerítve őket megadásra.
Sok elemző azt reméli, hogy a következő hónapokban kiűzik az IÁ-t Irakból és Szíriából. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szervezet meg is fog szűnni. Sokkal inkább az fordulhat elő, hogy az IÁ a líbiai és a csádi határvidékre helyezheti át súlypontját, amivel a nyugat-afrikai városokat, illetve az ottani vízműveket sodorhatja veszélybe.
Ez a taktika nem csak az IÁ-ra jellemző. Dél-Ázsiában szélsőséges csoportok szintén azzal fenyegetnek, hogy megtámadnak vízi infrastruktúrákat. Emellett természetesen állami aktorok is visszaélhetnek úgy a vízkészletekkel, hogy azzal stratégiai előnyre tesznek szert.
A víz fontosságát a 21. században aligha lehet túlbecsülni, hasonló helyzet volt az olajjal a 20. században. Mégis néhány szakértő továbbra sem tartja eléggé fontosnak a víz szerepét. A valóság az, hogy az olajnak vannak alternatívái, mint például a földgáz, a szél-, a nap- és a nukleáris energia. Ezzel szemben az ipar és a mezőgazdaság számára, illetve ivás és higiénia szempontjából a víznek – ahogy azt egyszer a szlovén államfő, Danilo Türk mondta – csak egyetlen alternatívája van: az pedig a víz.
Ugyanez igaz a kereskedelem szempontjából. Gondoljunk a Chagres-folyóra: talán nem annyira ismert, de a folyónak igen fontos szerepe van, mivel a Panama-csatornát táplálja, amelyen keresztül az Ázsia és Amerika közötti kereskedelem 50 százaléka áramlik. Nem áll fenn az a veszély, hogy a következő száz évben a folyó természetes módon elapadna, ám egy közép-amerikai biztonsági válság esetén a folyó feletti ellenőrzés szélsőséges csoportok kezébe kerülhet, aminek borzasztó hatása lenne a világgazdaságra.
Egyértelmű, hogy a konfliktuszónákban szükség van a vízkészletek és a vízi infrastruktúrák védelmére. Ami kevésbé világos, hogy ezt miként kellene megvalósítani. A gyógyszer- és élelmiszercsomagokkal ellentétben vizet nem lehet repülőgépekről ledobni.
A Nemzetközi Vöröskereszt a technikusok számára biztonságos útvonalakat talál ki, hogy meg tudják javítani a csatornákat, víztározó rendszereket Irakban, Szíriában és Ukrajnában, de minden egyes ilyen biztonsági folyosóról az ottani kormányokkal és lázadó erőkkel kell tárgyalni, ami hosszú és nehézkes folyamat. Ennél jobb megközelítés lenne, ha a nagyhatalmak – jelentős befolyásukat kihasználva – kimondottan abból a célból vennék rá a feleket a tűzszünetre, hogy a konfliktuszónákban lévő vízműveket meg lehessen javítani, helyre lehessen állítani.
Ennek eléréséhez azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsának deklarálnia kellene azt, hogy a víz „az emberiség stratégiai erőforrása”, és egy határozatot is el kellene fogadni a vízkészletek és a vízi infrastruktúrák védelméről.
Hosszú távon pedig a vízkészleteken osztozó országoknak azok megőrzésére, védelmére vonatkozóan regionális biztonsági megállapodásokat kell kötniük. A készletek kollektív védelmet elősegítő közös kezelése révén a víz, amely gyakran a versengés és a konfliktusok forrása, a béke és az együttműködés elősegítőjévé válhat.
A Kongói Köztársaság elnöke, Denis Sassou-Nguesso áll ezen mozgalom élén, nyolc kormányból álló csoportot vezetve annak érdekében, hogy létrejöhessen a Blue Fund for the Congo Basin (a pénzügyi alap felállításával a Kongó-medence régiójának hosszú távú gazdasági fejlesztését célozták meg – a szerk.).
Az alap a tervek szerint a klímaváltozás hatásainak csökkentésében segít majd, új foglalkoztatási lehetőségeket teremt a Kongó-folyó mentén, illetve elősegíti a kollektív biztonságot az instabil régióban. A marrakesi Afrika-csúcs (Africa Action Summit) a kontinenst megváltoztatni tudó négy döntő fontosságú kezdeményezés egyikének nevezte az alapot.
Tavaly márciusban, a víz világnapján el-Haszan bin Talal jordán herceggel együtt arra szólítottam fel, hogy jöjjön létre egy Marshall Alap a világ határokon átnyúló vízgyűjtő medencéi számára. A Blue Fund for the Congo Basin ebbe az irányba tett lépésnek tekinthető. Hasonló alapok felállítására van szükségünk a világ 263 határokon átnyúló folyójának és tavának megvédésére. Ez hatalmas feladat, ám a víznek a konfliktusok előidézésében és a béke elősegítésében megnyilvánuló erejét figyelembe véve hozzá kell fognunk a megoldásához.
Copyright: Project Syndicate, 2017
www.project-syndicate.org
