Veszélyes tévút a geomérnökség
Ahogy a légköri szén-dioxid koncentrációja meghaladja a 400 per millió részecske (ppm) mennyiséget (a 400 ppm azt jelenti, hogy 400 molekula szén-dioxid van egymillió gázmolekulában – a szerk.), a klímaválság költségei – a gazdasági veszteségek, a környezeti hatások és az emberi életek tekintetében – tovább fognak emelkedni. Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) októberben arra figyelmeztetett, hogy súlyos következményei lesznek az emberiség és a biodiverzitás szempontjából, ha a globális hőmérséklet emelkedése eléri az 1,5 Celsius-fokot az iparosodás előtti szintekhez képest. Az e szint feletti hőmérséklet-emelkedésnek pedig katasztrofális következményei lennének.
Az 1,5 Celsius-fokos szint átlépésének elkerüléséhez a világnak csaknem a felére kellene csökkentenie a szén-dioxid-kibocsátást 2030-ra, és nettó zéró emissziót kellene elérnie 2050-re. Ez csak akkor sikerülhet, ha a következő pár évtizedben teljesen mellőzzük a fosszilis üzemanyagok használatát a gazdaságban. Az ezt a realitást megkerülni próbáló törekvések csak tovább súlyosbítják a helyzetet.
Fennáll a kockázata annak, hogy éppen ezt fogjuk tenni. Egyre többen gondolnak ugyanis a geomérnökség egykor elképzelhetetlennek tartott stratégiájára úgy, mint ami majd megoldja a klímaválságot. A javasolt megközelítések számosak, azonban mindegyikre jellemző néhány kulcstényező: technológiai szempontból bizonytalanok, a környezetre nézve kockázatosak, és nagy valószínűséggel nem megfordítják, hanem fokozzák, a klímaválságot.
Fotó: VG / Móricz-Sabján Simon
A nézet támogatói két fő geomérnökségi stratégia, a szén-dioxid-eltávolítás (CDR) (a széndioxid légkörből való kivonása – a szerk.) és a napsugárzás-menedzsment (SRM) (a napsugárzás mesterséges csökkentése – a szerk.) mellett állnak ki. Mindkettő – a legtöbb további geomérnökségi stratégiához hasonlóan – az úgynevezett szén-dioxid-leválasztás, -hasznosítás és -tárolás (CCUS) széles körű alkalmazásától függ, amely egy sor technológia segítségével az ipari gázokról leválasztja a szén-dioxidot, és a föld alatt, az óceánokban vagy valamilyen anyagban tárolja.
Ezek már önmagukban súlyos környezeti és társadalmi kockázatokat hordoznak. Gazdasági szempontból a CCUS csak akkor életképes, ha a leválasztott szén-dioxid régi olajkutakba kerül, hogy onnan még több kőolajat tudjanak kinyerni, vagy használaton kívüli szénbányákba, hogy földgázt tudjanak termelni, vagy finomítókba, hogy több műanyagot tudjanak előállítani. Ez a fosszilisüzemanyag-iparnak hasznot hajtana, de mindenki másnak károkat okozna.
Mindkét stratégia sajátosságai csak felerősítenék a geomérnökség veszélyeit. Gondoljunk a CDR-re, amely eltávolítaná a légkörből a szén-dioxidot, miután kibocsátották. A leginkább előtérben lévő megoldás – a bioenergia szén-dioxid-leválasztással és -tárolással (BECCS) – azt jelentené, hogy a még több égethető üzemanyag előállítása érdekében érintetlen erdőségek nagy sávjait irtanák ki, vagy kiszorítanának ültetvényeket, esetleg mindkettőt alkalmaznák. Azon túl, hogy ez veszélyeztetné az élelmezésbiztonságot és a földhöz kapcsolódó jogokat, az erdőirtások miatt több szén-dioxid kerülne a levegőbe, mint amennyit a BECCS révén fel lehetne szívni.
Egy másik fontos CDR-technológia – a szén-dioxidot közvetlenül a levegőből kinyerő megoldás (DAC) – lényegében hatalmas szűrőkkel fogná fel a szén-dioxidot. Ennek az igen energiaintenzív eljárásnak a hívei a leválasztott szén-dioxidot akarják felhasználni a szükséges üzemanyag előállítására, amelyet aztán elégetnének, és így újra kibocsátanának egy végtelennek tűnő körforgásban. A DAC egy igen drága megoldás arra, hogy a megújuló energiát üzemanyaggá alakítsák át.
A másik kiemelt geomérnökségi stratégia, az SRM inkább elfedné, mintsem csökkentené a légköri szén-dioxid mennyiségét. A legszélesebb körökben megvitatott megoldással kén-dioxidot juttatnának a légkör felső rétegeibe, amivel átmeneti hűtést hoznának létre.
A szén, a kőolaj és a földgáz égetésének azonban – ami nagy mennyiségben állít elő kén-dioxidot is – ugyanilyen hatása van, miközben savas esőket és az ózonréteg pusztulását okozza. Az SRM támogatói ezért lényegében visszás módon azt állítják, hogy úgy kellene megvédenünk a Földet, hogy még több olyan szennyező anyagot állítunk elő, amely már eddig is pusztította a bolygót.
Egyszerű a magyarázata ennek a nyilvánvaló kognitív disszonanciának. A Center for International Environmental Law új elemzései rámutatnak arra, hogy a geomérnökség támogatói közül sokan – a klímaválságot első helyen okozó – fosszilisüzemanyag-iparban dolgoztak, vagy onnan finanszírozzák őket, vagy ebből az iparágból tesznek szert profitra.
A kőolaj-, a földgáz-, a szénipar és az energetikai nagyvállalatok évtizedek óta kutatják, szabadalmaztatják és segítik elő a geomérnökségi technológiákat – beleértve például a CCUS-t – annak érdekében, hogy biztosítsák a fosszilis üzemanyagok domináns szerepét a gazdaságban. Kutatásaink azt mutatják, hogy a geomérnökség fő hatásai ezt a szerepet bástyáznák körül, ami a szén-dioxid-emisszió növekedését okozná, illetve további évtizedekre vagy akár évszázadokra bebetonozná a fosszilis üzemanyagok infrastruktúráját.
A felsoroltak egyértelműen kontraproduktív stratégiának számítanak a klímaválság kezelése szempontjából. Ez azonban aligha zavarja a geomérnökség támogatóit, akik közül sokan – köztük az American Enterprise Institute, Lamar Smith, az amerikai képviselőház volt tagja vagy Rex Tillerson volt amerikai külügyminiszter, az ExxonMobil volt vezérigazgatója – tagadják a klímaváltozás tényét, és ellenzik a klímaváltozás elleni küzdelmet szolgáló intézkedéseket. Érvelésük szerint: ha a globális felmelegedés valaha valódi problémává válik, akkor majd a geomérnökség révén kezelni tudjuk a helyzetet.
Ám ami a fosszilis iparág érdekei szempontjából célszerűnek tűnik, az nincs összhangban a realitásokkal. A kellemetlen igazság az, hogy kevesebb mint egy évtizedünk maradt a szén-dioxid-emisszió nagyarányú csökkentésére, és kevesebb mint három évtizedünk a teljes megszüntetésére. A világ egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy több időt és energiát pazaroljon el a geomérnökség mítoszaira és fantáziavilágára.
Rendelkezünk azokkal az eszközökkel, amelyek a klímaválság elleni küzdelemhez szükségesek. A megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság előmozdítása, erdeink és az óceánok ökoszisztémájának védelme és helyreállítása mind megvalósítható, költséghatékony megoldások a klímaválságra, amelyeket most is lehet alkalmazni, széleskörűen kiterjeszteni. Amire szükség van, az a politikai akarat, amely felkarolja ezeket a törekvéseket, és elutasítja azokat a megtévesztő stratégiákat, amelyeket olyanok dolgoztak ki, akiknek a problémát kellene megoldaniuk, ahelyett, hogy arról álmodoznak, miként tudnak hasznot húzni belőle.
Copyright: Project Syndicate, 2019
www.project-syndicate.org
