Vélemény

A cégértékesítés pszichológiája, avagy az egók harca

Nem egy több millió eurós üzlet bukott már el filléreken, mert senki nem volt képes a kompromisszumra.

Az ego latin kifejezés, jelentése: én. Egy rövid, egyszerű szó, amelyet naponta több százszor használunk, és mégis, a legtöbb esetben negatív gondolatokat kapcsolunk hozzá. Ugyanis sok esetben az is társul az egóhoz, hogy többek, jobbak vagyunk a másiknál, az ezzel járó büszkeség pedig gyakran tekinthető inkább gőgnek, mint egészséges önbizalomnak.

Ebben a büszkeségben általában igen kevés az alázat, és inkább az ember harcos énjét erősíti meg, vagyis hogy nyernie kell, bármi áron, akár a józan ésszel is szembeszállva.

Előző, Cégértékesítés a Covid árnyékában című írásunkban kifejtettük, hogy szerintünk miért az egyik legjobb a cégvásárlás. Arról azonban nem írtunk, hogy az üzlet kimenetelének sokszor igencsak kevés köze van a számokhoz, a szakmai érvekhez, sőt, még a józan észhez is. Sok esetben ugyanis az ego átveszi a hatalmat, hirtelen csatamezővé változtatja a tárgyalóasztalt és ellenséges tábornokokká a tárgyaló feleket.

Ha harc, hát legyen harc – tartja a mondás, és mi magyarok igencsak szeretünk háborúzni. Céget eladni – általában – egyszer lehet. Ezért is természetes, hogy a cégértékesítés során mindkét fél a saját érdekeit tartja szem előtt, és megpróbálja az adott helyzetből a számára legelőnyösebbet kihozni, ám ez sok esetben odáig képes fajulni, hogy el is felejtik, milyen célból ültek le egymással.

Fotó: Shutterstock

Nem egy több millió eurós üzlet bukott már el filléreken, mert senki nem volt képes a kompromisszumra.

Egy cég eladása-vétele jóval jelentősebb döntés annál, hogy az irányítást hagyjuk kicsúszni a kezünk közül, és a tények helyett a pillanatnyi vérmérséklet döntse el a tárgyalások kimenetelét. Ha nem figyelünk oda, akár eladói, akár vevői oldalról is győzedelmeskedhet az ego az észérvek felett, és a rengeteg munkával és előkészítéssel járó ügylet egy pillanat alatt meghiúsulhat.

De vajon miért van az egónak ekkora hatalma felettünk? Mi az oka annak, hogy oly sok ember karrierjét tette már tönkre? Ryan Holiday szerint „akárhol is vagy, akármit is csinálsz, a legnagyobb ellenséged mindig ott él benned: a saját egód”.

Az egészséges önértékelés és önbizalom elengedhetetlen, ha sikereket akarunk elérni.

Vállalkozóként, cégtulajdonosként természetes a vágy, hogy még jobbak legyünk, még többet érjünk el, és hogy minél jobban elismerjenek bennünket.

Amíg ezt valaki nem kapja meg, addig megoldás lehet, ha többnek, jobbnak, gazdagabbnak akarja láttatni magát a valóságnál. Sokszor azonban ez olyannyira jól sikerül, hogy már ő maga is elhiszi. Az igazi eredmények és az igazi „én” helyett felépíti a hamis ego valóságát, amellyel nem csupán másokat, hanem saját magát is képes becsapni. A siker pedig csak a fejében él, nem jön magától. Ezért egyre több energiát fordít arra, hogy a valóság és a vágy eggyé válhasson.

A túlórák, a rengeteg stressz, a kimerültség mindenkiből a legrosszabbat hozza ki.

A munka megszállottja csak egyetlen módon talál menekülési útvonalat, mégpedig úgy, hogy a munkába temetkezik, és még jobban függ a teljesítménytől és a hatalomtól. Ennek a következménye pedig az lesz, hogy elsietett döntéseket hoz, és az érzelmek és az ego veszik át a hatalmat az észszerű döntések felett.

És hogy mit lehet ilyenkor tenni? Egy kicsit elfojtani az állandó rohanást, megállni és csendben figyelni saját magunkat. Hiszen tudjuk, a hallgatás nem hiba. A hallgatás az erős és önbizalommal teli emberek pihenése, és az ego kordában tartásának az egyik legjobb eszköze.

Amikor pedig a cégértékesítés során, a tárgyalóasztal két oldalán már nem egészséges vita, hanem lassan vér folyik, szükség lehet egy kívülállóra, aki pszichológusként, mediátorként, hovatovább kommunikációs „guruként” képes meggyőzni a szembenálló feleket a win-win opció jelentőségéről.

cégértékesítés vállalkozó cégtulajdonosok pandémia
Kapcsolódó cikkek