Az Európai Bizottság Fit for 55 néven futó javaslatcsomagja markáns lépéseket fogalmaz meg ahhoz, hogy 2050-re az Európai Unió karbonsemlegessé váljon. A felvázolt javaslatok egy részéről a kormány álláspontja az, hogy a klímaváltozás terheinek viselésekor inkább a szennyező nagyvállalatoknak és nem az embereknek kell megfizetniük a zöldátállás költségeit. A legújabb nemzeti konzultációs kérdőívben a kormány már tudakolja is tőlünk, egyetértünk-e azzal, hogy Brüsszel új adókat akar ránk kényszeríteni, a klímaváltozás költségeit pedig a magasabb rezsiárakon keresztül a magyar családokkal akarja megfizettetni. 

A kormány kritikusai szerint a kérdés értelmezhetetlen, üres politikai kommunikációs manőver, hiszen az EU nem is vethet ki adót. És ez utóbbi félmondatot illetően az ellenzéknek igaza is van.

Fotó: Franco Origlia/Getty Images

Per definitionem az adóztatás hagyományosan állami keretek között történik, nemzeti és önkormányzati jogszabályok írják elő. A gyakorlatban azonban az, amit Brüsszel tervez, az adóztatás fogalmi kritériumainak szinte minden másban megfelel. Az adó olyan fizetési kötelezettség, amelyet központilag határoznak meg, amelyet bevételteremtő céllal hívnak életre valaminek a finanszírozására, amely pénzügyi terhet ró a gazdaság szereplőire, és amely ennek ellenére általában semmilyen jogi felhatalmazást vagy más típusú ellentételezést nem biztosít a befizetőnek. Az Európai Bizottság egyes klímaügyi javaslatai pedig ilyenek.

Az energiaadó-irányelv felülvizsgálata, amely a Fit for 55 része, már a nevében is sejteti, hogy az EU hozzá akar nyúlni az adóztatáshoz. Javaslata értelmében a fosszilis energiahordozókat a mostaninál jobban megadóztatnák, és ezekre az árukra vonatkozóan egy minimumadószintet is kötelezővé tennének. 

Ezt az intézkedést elég nehéz máshogy értelmezni, mint – az EU által kötelezővé tett, a mértékét tekintve is általa megszabott – adóemelést, amely a konzultációs kérdőívben megfogalmazottak szerint a rezsi növekedésének irányába hat például a földgáz, a benzin vagy a gázolaj árának emelkedésén keresztül.

Kár lenne vitatni: a Fit for 55 környezetvédelmi és pénzbeszedési akcióterv egy időben. Olyannyira így van ez, hogy ebből igazság szerint az EU nem is csinál titkot. Az Európai Unió honlapján, a 2021–2027 közötti költségvetés kapcsán szó szerint ez olvasható: 

„Az elkövetkező években a bizottság, az Európai Parlament és a tanács együtt fog működni annak érdekében, hogy új saját forrásokat vezessenek be az uniós költségvetésbe. 

Ezek a források nem hoznak létre új adókat az európai adófizetők számára, mivel az EU nem vethet ki adókat. A meglévő adózási eszközöket elsősorban nemzeti szinten alkalmazzák, ezért a saját források új kategóriáinak bevezetése teljes mértékben tiszteletben fogja tartani a nemzeti adóügyi szuverenitást.”

Aki tud olvasni a sorok között, érezheti, hogy az EU átvágta a gordiuszi csomót. Forrásra van szükségem, de mivel nem adóztathatok, az adót „a saját források új kategóriájára” nevezem át – ezt üzenik ezek a mondatok. Ilyen lehetséges saját forrásként konkrétan meg is említik a közérthetőség kedvéért sokszor csak karbonvámnak hívott elszámolási mechanizmust (CBMA), ami az új klímacsomagnak is része. Az elképzelés szerint azokat az árucikkeket, amelyeknek az előállítása jelentős mennyiségű üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, csak egy megnövelt, az EU által megszabott szén-dioxid-felárral lehetne behozni az unióba. Ezeknek a termékeknek a körébe tartozik majd a „piszkos” erőművek által megtermelt elektromos áram is, ami Magyarországon tovább növelheti az egyébként is drága áramimportot, hiszen a villamosenergia-behozatal akár 30 százaléka érkezik a karbonvám által majdan érintett Szerbián és Ukrajnán keresztül. 

A rezsiköltségek emelkedését okozhatja az is, hogy a jövőben az ingatlanok és a közlekedés szén-dioxid-kibocsátása után is be kellene fizetni a közös kasszába. Ezt a tervek szerint a szénalapú energiahordozót a fogyasztóknak eladó szolgáltatók (például közműcégek és üzemanyag-kereskedők) adnák be a közösbe, de mivel nekik nincs közük ahhoz, hogy kinek mekkora az energiafelhasználása és a szén-dioxid-kibocsátása, az uniós környezetvédelmi terheket minden bizonnyal tovább akarják majd számlázni a fogyasztóknak.

Van egy jelenet, amit megannyi filmben láttam már. A szereplő, akit megfenyegetnek, felteszi a kérdést: ez most fenyegetés? Erre jön a válasz: nem, ez csak egy baráti figyelmeztetés. A fenyegetés persze fenyegetés, komoly dolog, akármilyen eufemizmussal élünk is, és az EU klímacsomagjával kapcsolatban is hasonló a helyzet. 

Az egyébként számos pontján fontos és előremutató dokumentum javaslatainak egy részében jellegüket és céljukat tekintve adókról van szó, még akkor is, ha azokat pénzügyi elszámolási mechanizmusnak, kibocsátáscsökkentési rendszernek vagy éppen irányelv-felülvizsgálatnak hívjuk. Ezeket a javaslatokat ezért jó lenne újragondolni, mert az a környezetvédelmi stratégia nem lehet helyes, amelyet kizárólag széles társadalmi feszültségek és a gazdasági versenyképesség csökkenése árán tudunk megvalósítani.