Október 4-én Japán századik miniszterelnöke lett Kisida Fumio, aki a kormányfői tisztséget csak egy évig betöltő Szuga Josihidét váltotta a poszton. Kisida úgy szerezte meg a miniszterelnökséget, hogy előtte négy jelölt közül őt választották meg a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnökének. Október 31-én még egy erőpróba vár rá és az LDP-re, ugyanis ekkor tartják a képviselőházi választást.
Várhatóan az LDP koalíciós partnerével, a Komeito Párttal egyértelmű győzelmet fog aratni. Ha az LDP valóban nagy győzelmet arat, akkor Kisida legalább három évig az LDP elnöke és akár négy évig az ország miniszterelnöke lesz, mielőtt a következő parlamenti választásra sor kerül. Ez elég idő arra, hogy a saját politikai programját bemutathassa és megvalósíthassa, így a kérdés az, hogy az új miniszterelnök milyen pályát jelöl ki az országnak.
Az LDP elnökségéért folyó kampányban Kisida azt ígérte, hogy a gazdaságpolitika terén váltás történik a „neoliberalizmus” irányából az „új kapitalizmus” felé. Azt reméli, hogy a jövedelemelosztás és a növekedés között kedvező kapcsolatot alakít ki, azzal érvelve, hogy a neoliberalizmus növekvő szakadékot hozott létre Japán gazdag és szegény rétegei között.
Kisida azt szeretné elérni, hogy a cégek széleskörűbben osszák szét a nyereséget az alkalmazottaik, a fogyasztóik és az alvállalkozóik között (a részvényeseik mellett), ami egy váltást jelez a részvényesi kapitalizmustól a stakeholder kapitalizmus (az érdekelt felek kapitalizmusa, amely figyelembe veszi az adott cég tevékenysége által érintett emberek érdekeit is – a szerk.) felé.
Végső célja, hogy ismét dominánssá tegye a középosztályt, ezért adókedvezményt javasol azon cégek számára, amelyek emelik a munkavállalóik bérét.
Sok kérdés azonban nyitva maradt. Kisida új kapitalizmusra vonatkozó víziója az ESG, vagyis a felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok figyelembevételét jelzi? Vagy ez csak a japán kapitalizmus régmúlt napjai iránti nosztalgia jele, amikor a munkavállalóktól azt várták el, hogy egy egész életen át ugyanannál a cégnél dolgozzanak, a cégektől pedig azt, hogy még súlyos válságok vagy átalakítások esetén se bocsássák el munkavállalóikat? Csak azután tudjuk meg, melyik irányba indul Kisida, ha további részleteket árul el gazdasági programjáról.
Ami pedig a koronavírus-járványt illeti, Kisida béremelést sürget az ápolók, a szociális ellátásban dolgozók, valamint az óvónők részére. Sok más országgal ellentétben ez a cél jórészt állami intézkedésekkel elérhető, mivel az érintett szektorok erősen szabályozott területeknek számítanak.
Habár a kampány során főként az kapott figyelmet, hogy Kisida mekkora hangsúlyt helyezett a jövedelmek újraelosztására, a japán kormányfőnek növekedési stratégiája is van. Növelné a tudományos és technológiai területekre irányuló befektetések mértékét, digitális infrastruktúrát építene a nem megfelelően ellátott vidéki területeken, illetve ellenálló ellátási láncokat hozna létre.
Feltűnően hiányzik Kisida növekedési stratégiájából a reform szó. Elképzelhető, hogy a kifejezést a neoliberalizmussal köti össze, mivel azt eufemisztikusan cégbezárásokra vagy a költségek csökkentését célzó tömeges elbocsátásokra lehet használni.
Ez a fajta asszociáció azonban téves. Japánnak nagyon nagy szüksége van egy olyan kormányra, amely kész reformokat végigvinni sok iparág digitális átalakulásának ösztönzésére. Enélkül nehéz elképzelni, hogy Kisida miként tudna magasabb termelékenységet elérni, és így az átlag munkavállalók számára magasabb reálbéreket biztosítani. Továbbá a nem termelékeny, visszaeső iparágakban történő cégbezárásokat vagy leépítéseket átképzési programokkal és átmeneti szociális intézkedésekkel lehetne kezelni. Az ilyen reformok teljesen összeegyeztethetők a stakeholder kapitalizmussal.
Fontos vita zajlott a választási kampányban arról, hogy milyen mértékű támogatást kapjanak a fiatalok és az alacsony jövedelmű munkavállalók. Az LDP elnökségéért folyó választási küzdelemben Kisida egyik riválisának számító Takaicsi Szanae is előállt saját gazdaságpolitikai nézeteivel – őt az LDP elnökválasztása után fontos pozícióba nevezték ki a párton belül. A kampány során a modern monetáris elméletet propagálta, amely szerint az állampapírok kibocsátásának nincsen korlátja, amíg az az ország saját valutájában történik. Ez azt jelenti, erős nyomás lehet az LDP-n belül arra, hogy nyissák meg a fiskális csapokat.
Bár Kisida olyan javaslattal is előállt, amely progresszív adókulcsokat vezetne be a kamatnyereségre, az osztalékra és a tőkenyereségre, a választási kampányban visszalépett ettől az ötlettől. Úgy tűnik, egyre intenzívebb versenyfutás alakult ki a költségvetési hiány növelése érdekében, ami a radikálisan expanzív költekezéseket támogatná. Ha Kisida beszáll ebbe a versenybe, az rövid távon népszerűvé teheti. Ez azonban számos makrogazdasági kockázatot okozhatna Japán számára.
Copyright: Project Syndicate, 2021
