Az amerikai futballban létezik egy olyan mondás, amely szabad fordításban valahogy így hangzik: meghajolhatsz, de meg nem törhetsz (bend but don’t break). Rögtön ez jutott eszembe az MNB novemberi kamatdöntő ülésén történtekről.
A piac, látva a várakozásokat is meghaladó inflációs mutatókat és néhány régiós jegybank agresszív kamatemelését, felfokozott hangulatban várta a mostani magyar kamatdöntést.
Számos elemző és tőkepiaci befektető legalább 50 bázispontos kamatemelést vizionált, sőt elhangzottak akár 1 százalékpontos emelést váró szólamok is.
A központi bank azonban nem tört meg a nyomás alatt. Csak egy kicsit meghajlott. Meghajlott, hiszen a szeptemberben bejelentett és akkor kőbe vésettnek tekintett 15 bázispontos lépésköz helyett 30 bázisponttal, 1,80 százalékról 2,10 százalékra emelte az alapkamat mértékét. Ezzel együtt pedig egy új monetáris politikai korszakot is nyitott egy rugalmasabb, gyorsabban reagáló politikával.
Kezdjük az alapkamattal. A sorok között olvasva már a kamatdöntő ülés előtt borítékolható volt, hogy az MNB nem áll készen ennél nagyobb mértékű alapkamat-emelésre. Az okok pedig meglehetősen plasztikusak. A jegybank továbbra is hisz abban, hogy „lassú víz partot mos”, és hogy fenntarthatóbb változásokat hoz egy megfontolt, mérsékelt lépésekkel operáló, de tartós kamatemelési ciklus. Ráadásul az alapkamat meghatározásakor a jegybank a jövőbe tekint, és az inflációt övező tartós kockázatokat is menedzselnie kell.
Ezek az inflációs kockázatok pedig az elmúlt hónapokban egyre inkább erősödtek. Ráadásul a kínálati sokkok (hiánygazdaság, energiaválság) másodkörös inflációs hatásai is jóval hamarabb és erőteljesebben jelentkeztek a legfrissebb inflációs adatokban. A monetáris tanács vélhetően ezeket a fejleményeket is figyelembe vette, amikor úgy döntött, hogy az emelkedő inflációra, az inflációs célsávot meghaladó inflációs várakozásokra, a már eleve mélyen negatív reálkamatok további süllyedésére (és persze a forint gyengülésére) egy a korábbinál nagyobb, de mégis inkább konzervatívnak tekinthető, 30 bázispontos alapkamat-emeléssel reagál.
A kép ugyanakkor úgy válik teljessé, hogy tudjuk, a jegybank immáron kiemelt figyelmet fordít a rövid távú kockázatokra is.
Azokra a rövid távú kockázatokra, amelyek pont a pénz- és árupiacok esetében okozhatnak komoly fejtörést. Ezen belül is véleményem szerint elsősorban a forint árfolyamának gyengülése hordoz súlyos inflációs problémát. Erre lehet gyors és rugalmas megoldás egyrészt az egyhetes szétválasztása az alapkamattól. Ezzel a jegybank rövid távon képes befolyásolni a bankközi kamatokat, és így hatni a forint vonzóképességére, megakadályozva a további árfolyamgyengülést.
Másrészt jön egy új eszköz is, a jegybank korlátos, eseti jellegű és rövid futamidejű diszkontkötvénye, amely a makroprudenciális szabályok enyhítése mellett képes a rendszerben keringő többletlikviditás időszakos lekötésére. Ezzel lényegében a jegybank rugalmasabban képes beavatkozni a bankközi kamatpiacokon. Ez pedig végeredményben stabilabb rövid távú kamatkörnyezetet és stabilabb forintárfolyamot hozhat.
A kamatemelési ciklus ugyanis hiába nevezhető tekintélyesnek (június és október között 120 bázispont), a júniusi legalacsonyabb szinthez képest (345) a novemberi kamatdöntés előtt a forint már közel 6 százalékkal volt gyengébb (367) az euróval szemben.
Mindezek alapján az MNB továbbra sem vádolható azzal, hogy túlságosan leegyszerűsített monetáris politikai eszköztárral dolgozna. Mindez a befektetők számára is egy jóval aktívabb időszak kezdetét jelenti, ahol akár hetente is változhat a jegybank által meghatározott kamatkörnyezet.
Összességében úgy vélem, hogy ez az intézkedéscsomag képes lehet az euróval szembeni árfolyamot a 360–365 forintos sávban tartani.
Ha pedig bekövetkezik a dollár decemberi, szezonális gyengülése, a forint az év végét 360-as euróárfolyammal, sőt talán némiképp az alatt zárhatja.
