A digitális egészségügyi ellátás nem való mindenkinek, de azt jó lenne elkerülni, hogy a hátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok és régiók ezen a téren is lemaradjanak. A digitális képességek hiánya és a drága internet-előfizetés mellett a tradicionális ellátás preferálása is nehezíti a helyzetet. Az egész társadalom érdeke az egyenlőtlenség csökkentése az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben. De hogyan tegyük ezt meg?

Az átalakulási folyamatban a digitalizált egészségügyi ellátás előnyeit és hátrányait menet közben tanuljuk meg. A nyomás hatalmas, az egészségügyi dolgozók alacsony száma évek óta nagy kihívás az intézményeknek, és tovább nehezíti a helyzetet a bérek, az alapanyagárak és a működési költségek gyors emelkedése, valamint az inflációs környezet és a gyengülő forint. 

Senior woman consulting with her doctor online
Fotó: Marko Geber / Getty Images

Napjainkban a közellátásban a legtöbb telefonos orvos-beteg konzultáció minden bizonnyal a háziorvosok és a betegek között zajlik, ám a magánellátásban már számos szakorvosi rendelés során is alkalmazzák, például a diabetológiai és a pszichológiai kezeléseknél. A köz- és a magánellátásban egyaránt fontos érdek, hogy kevesebb munkaerővel és több technológiai, internetalapú megoldással üzemeljenek, hiszen ezek fajlagosan olcsóbbak lehetnek. Ebben nagyjából minden szakmabeli egyet is ért, a problémát az okozza, hogy az elektronikus egészségügyi elérésen egyelőre nemcsak a betegoldalon, de az ellátó rendszerben is különböző megoldásokat értenek, a legegyszerűbb adatfelvételtől, egy beszkennelt ambuláns laptól az ügyfélkapun át történő konzultációig, a mesterséges intelligenciával működő távdiagnosztikáig vagy a távolból végzett műtétekig. 

A költségcsökkentés egyik módja az orvosi eszközök kihelyezése a betegekhez, akik a telemedicina során tudják használni őket.

Ilyen lehet például egy kombinált vizsgálófej (vérnyomás- és vércukorszintmérő, fül- és torokvizsgáló hőmérő), amely adatot továbbít a kezelőorvos számára. De ide sorolható az összes viselhető eszköz is, amelyek például a testmozgásról adnak információt az orvosnak, vagy akár a biztosítónak, amely éppen emiatt sokszor már hozzá is járul az ilyen eszközök beszerzéséhez, vagy elő is írja a viselésüket. 

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Magyarországon a kötelező és mindenki által ingyenesen elérhető Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) Európában úttörőnek mondható, és számos előnnyel kecsegtet. Az egyszereplős társadalombiztosítási környezet és a centralizált egészségügyi irányítás segíti a hazai egészségügy gyors digitalizációját. A folyamatos fejlesztés alatt álló EESZT-t már a teljes ellátói kör használja. És végül nemcsak Magyarországon, de mindenütt jellemző, hogy a Covid–19-járvány felértékelte a digitális ellátásokat, olyanokat is ebbe az irányba terelt, akik korábban nem voltak rá fogékonyak, és ez nagyban hozzájárult a potenciális felhasználói bázis növekedéséhez. A feladat szempontjából pedig egyáltalán nem indifferens, hogy a digitalizációtól ódzkodó és abban járatlan tömegeket kell megnyerni, vagy az arra nyitott és alapszinten legalábbis jártas emberek körében kell a használatot kiterjeszteni.

A digitális ellátásnak természetesen nemcsak a felhasználó orvosok, szakdolgozók napi rutinjába kell beilleszkednie, hanem a betegek igényeit is ki kell elégítenie. Vizsgálatra szorul, hogy mely társadalmi csoportok számára működik, és melyek számára kell más megoldásokat is biztosítani. 

Nem előnyös azoknak, akik nem rendelkeznek stabil internetkapcsolattal, adatcsomaggal vagy megfelelő informatikai tudással.

Az internet-előfizetés sem olcsó, így ez is akadály lehet a szegényebb honfitársaink körében. A digitális ellátások kialakítása során a hozzáférésben meglévő egyenlőtlenségekkel is számolni kell, és törekedni a csökkentésükre. 

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a KPMG online biztosítással kapcsolatban végzett kutatása szerint az emberek egy nem elhanyagolható csoportja tudatosan kerüli a digitális megoldásokat, és előnyben részesíti a személyes interakciókat. Ennek a csoportnak az összetétele semmilyen más tulajdonsággal (életkor, jövedelem, iskolázottság, hogy csak a kézenfekvőnek tűnőket említsük) nem mutat érdemi összefüggést, azaz minden társadalmi csoportban létezik egy ilyen kör. Nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy őket hogyan lehet a digitális térbe terelni, és egyáltalán kell-e.

Ez az elvárás felértékelődik ott, ahol üres a háziorvosi praxisok egy része, ezért a betegeknek másik településre kell utazniuk személyes orvosi konzultációra.

Az üres praxisok pedig sajnálatos módon éppen a leszakadt, leszakadóban levő vagy éppen elvándorlástól sújtott régiókban a leggyakoribbak, vagyis pont ott van a legnagyobb szükség a digitalizációra, ahol a digitális megoldásokhoz való hozzáférés a leginkább korlátozott, és ahol a digitális felkészültség a legalacsonyabb szinten áll. Ezekben a térségekben nem elég felismerni a digitalizáció előnyeit, a képességet is meg kell teremteni hozzá. 

Nem elhanyagolható körülmény, hogy a magánegészségügyi ellátórendszer lefedettsége sem egyenletes az országban, és ami van, az is erősen korrelál a helyi népesség számával és teherviselési képességével. Ennek megfelelően a leszakadó térségekben a betegek csak a társadalombiztosítási ellátórendszerben bízhatnak, vagyis a megoldást itt mindenképpen közügynek kell tekinteni ahhoz, hogy az internetkapcsolat vagy a digitális írástudatlanság ne mélyítse tovább az egészségügyi hozzáférés egyenlőtlenségeit.

Doctor,And,Senior,Woman,Going,Through,Medical,Record,On,Digital
Fotó: Shutterstock

De hogyan biztosítsunk telemedicina-szolgáltatásokat a legelmaradottabb régiókban, és mivel fejleszthető hatékonyan a digitális jártasság? Ezt a problémát már máshol is felismerték a világban. Portugáliában például egy tesztprogram keretében keresik a megoldást. Ennek során az önkormányzatok épületeiben – ahol más ügyintézés miatt amúgy is megfordulnak a betegek – a telemedicina használatában jártas munkatársak segítik az orvosi konzultációt, és eszközt is biztosítanak a helyszíni kapcsolatfelvételre.

Magyarországon  is van próbálkozás az alapellátás biztosítására és a telemedicina megismertetésére a legelmaradottabb településeken.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat hordozható eszközcsomagot visz ki egy arra kialakított orvosi szobába, vagy egy saját furgonnal szállnak ki a településekre. A Mobil Egészségügyi Központba az orvos távolról, videón jelentkezik be, a kiérkező ápolók pedig műszeres és laborvizsgálatot végezhetnek, adatot rögzíthetnek az EESZT-ben, ambuláns lapot nyomtathatnak, és továbbirányíthatják a pácienst egy környező szakrendelőbe, kórházba, ha szükség van rá.

Ahhoz továbbra sem fér kétség, hogy akut esetben a személyes ellátás a preferált megoldás, de krónikus betegségek esetében a telemedicinának nagyobb lesz a része a folyamatban. Ebben minden bizonnyal fontos szerepet játszhat az EESZT tervezett központi telemedicina-megoldása. Erről ma még csak annyit tudni, hogy fejlesztés alatt áll, és az a célja, hogy a rendszerbe csatornázza a telemedicina-megoldásokkal nyert információkat, megnyissa az oldalt ezek előtt, és lehetőséget teremtsen a nyert adatok feltöltéséhez. Ez a lehetőség tovább erősítené az EESZT-t mint egységes egészségügyi platformot, vonzóbbá tenné a telemedicina-eszközöket a tudatos felhasználók és nem utolsósorban a biztosítók körében.