Tényleg kevés embernek nő valójában a reálkeresete?

Az alábbi ábráról a GKI azt állapította meg, hogy a magyarok 44 százalékának nem nőtt a bére reálértelemben az elmúlt években. A teljes keresetek változása mögött azonban értelemszerűen nem kizárólag az alapbér változása áll, jelentősen befolyásolja a munkával töltött idő, a túlóra, a bérpótlékok és műszakpótlékok nagysága, a cég eredményességétől függő jutalmak összege vagy azok elmaradása. Példa erre a 2020–21-es időszak, amikor a Covid–19-járvány okozta leállások miatt jelentős arányban visszaesett a munkavállalók keresete. Ez azonban nem az alapbérek csökkenésére, hanem a műszakpótlékok és teljesítménybérek kiesésére vezethető vissza – mivel számos munkavállaló állásidőre kényszerült, ami után nem járt se műszakpótlék se más kiegészítő jövedelem –, de ilyen hatása van a megelőző évinél kevesebb túlórának is. A következő évben azonban már kiugró bérnövekedést láthattunk, amikor a termelés helyreállt, a jövedelmi elemek, mint a műszakpótlékok és teljesítménybérek is visszatértek, valamint a megugró inflációra reflektálva számos munkáltató év közbeni, rendkívüli béremeléseket hajtott végre.

Továbbá a KSH statisztikai felmérése a teljes munkaidős munkavállalók alapján kerül meghatározásra, függetlenül attól, hogy a megelőző évhez képest változott-e a munkavállaló pozíciója vagy a munkáltatója. Tehát a statisztikából az sem derül ki, hogy például egy munkavállalónak azért csökkent a fizetése, mert valamilyen bónuszt megvontak tőle vagy azért, mert esetleg egy szakmaváltás hatására a korábbinál kevesebbet keres. Valamint arra sem derül fény, hogy azoknak hogyan alakult a megelőző évi bére, akik a tárgyévben reálbércsökkenést szenvedtek el, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy azoknak csökkent például idén a reálbére, akik tavaly egy bérkorrekció vagy esetleg munkahelyváltás miatt nagyon jelentős béremelést kaptak és erről a bázisról indultak idén. Így a GKI-nak azon állítása nem állja meg a helyét, hogy 2020–2023 között a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagosan 44 százalékának az infláció alatt nőtt az átlagkeresete, hiszen a feljebb bemutatott példák is azt mutatják, hogy folyamatosan változik azok köre, akik az adott évben reálbércsökkenést, illetve kimagasló reálbéremelkedést tapasztalnak, kumuláltan pedig vélhetően nagyon alacsony lehet azok száma, akiknek ténylegesen folyamatosan csökkent a reálbérük 2020-hoz képest. Továbbá a GKI elemzése átsiklik megemlíteni jelentős pozitív folyamatokat, például hogy idén a foglalkoztatottak 21,6 százalékának 25 százalék felett nőtt a keresete – köztük például a pedagógusoknak –, ami összességében jelentősebb arány, mint akiknek 5 százalék alatt nőtt vagy csökkent, tehát az össztendencia láthatóan pozitív, semmint negatív. 

A GKI azt is állítja, hogy a kormány csak a magasabb rétegek jövedelmi helyzetének javításával foglalkozik. Egyrészt a jövedelmek 2010-hez képest óriási mértékben nőttek, a GKI állítását pedig érdemben cáfolja, hogy a KSH által felmért egy főre jutó bruttó jövedelem az alsó jövedelmi tizedekben sokkal dinamikusabban nőtt 2010 és 2023 között is a legkisebb bérek emelésének hatására, mint a magasabb jövedelmi decilisekben, ahogy a csatolt ábrán is egyértelműen látszik. Ezen túlmenően a kormány számára mindig is fontos volt az alsóbb jövedelmi rétegek érdekeinek figyelembevétele, gondoljunk csak a leginkább őket segítő árstopokra, kamatstopokra és a szabályozott rezsiköltségekre, mely sok százezer család számára jelentett óriási segítséget. A kormány szegénység megállítására vonatkozó törekvéseinek eredményét támasztja alá az eurostat szegénység és társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek arányára vonatkozó mérése is, mely szerint csak a magyar társadalom alig 20 százaléka sorolható ide, ezzel az 21,4 százalékos EU átlag alatt helyezkedik el Magyarország, azaz a társadalom kisebb része él szegénységben itthon, mint az EU több országában. De nem csak EU szinten állunk jól, hanem historikusan is nagyot csökkent az érték, hiszen 2010-ben még a lakosság közel 30 százaléka volt szegénység és kirekesztettség kockázatának kitéve, ehhez képest mára nagyjából 10 százalékponttal, mintegy 1,1 millió fővel csökkent a számuk.

Továbbá a GKI azt állítja, hogy Magyarországon nem lehet középosztályról beszélni, a magyarok jelentős részének nincs 1-2 hónapot meghaladó pénzügyi tartaléka. Állítja ezt úgy, hogy az EU-ban a vagyoni egyenlőség mérésére szolgáló Gini-index szerint Magyarország a 6. helyen áll az EU 27 tagállama közül, a felmérés szerint 2022-ben jelentősen kisebb volt a vagyoni egyenlőtlenség Magyarországon, mint például a szomszédos Ausztriában, Németországban vagy Svédországban. Eközben 

még ha értelemszerűen a vagyontömeg eloszlása nem egyenletes a társadalmi rétegekben, ahogy természetesen a világ egyetlen piacgazdaságában sem az, sőt a fentebb kifejtettek alapján hazánk kifejezetten az egyenlőbb vagyoneloszlású országok közé tartozik.

Torzító statisztikák?

A GKI felveti, hogy a statisztikák alapján kimutatott átlagkeresetek magasabbak lehetnek, mint a valóságban tapasztalt jövedelmek. Ezt cáfolja, hogy a KSH kereseti adatai adminisztratív forrásokból származnak (MÁK és NAV adóbevallás), amelyek a ténylegesen kifizetett és bejelentett béreket tartalmazzák, kizárva a mintavételi hibák lehetőségét. Továbbá e kérdéskörben figyelembe kell venni a sajnálatosan továbbra is jelenlévő szürkegazdaság hatását, amely bizonyos speciálisabb helyzetű szektorokban jelen van (gondoljunk csak a mezőgazdaságban, építőiparban és vendéglátásban dolgozó 754 ezer munkavállalóra), ami így inkább lefelé torzítja a statisztikai mutatókat, vagyis a tényleges nettó átlag- és mediánfizetés vélhetően a közölt értéknél is magasabb. 

Mivel a kereseti statisztika által kimutatott, teljes munkaidőben alkalmazásban állók (3,2 millió), valamint a munkaerőpiaci felmérésekben kimutatott foglalkoztatottak (4,7 millió) között 1,5 millió fő eltérés van, a GKI igyekszik feltárni ezen 1,5 millió foglalkoztatott jövedelmét, amihez a nemzeti számlák módszertanának jövedelmek keletkezése alapján használt adatait használja a keresettömeg megállapításához. Igaz, hogy ebben a körben már megjelennek a részmunkaidős foglalkoztatottak is, csakhogy ez a 225–250 ezer közötti létszám nem túl nagy ahhoz, hogy érdemben lehúzza az átlagkereseteket. 

A vállalkozók leggyakrabban osztalékként veszik ki a jövedelmüket a vállalkozásból – mivel ez adózási szempontból is kedvezőbb – ezért fontos, hogy a tulajdonosi jövedelmeket, így a kapott osztalékokat is beleszámoljuk, ha valóban meg akarjuk határozni az átlagos jövedelmet. Ez azért is indokolt, mivel a háztartások pénzügyi vagyonának több mint 30 százalékát, összesen 33,6 ezer milliárd forintot tesz ki a nem pénzügyi vállalatokban lévő tulajdonosi részesedés.

Kiemelendő továbbá, hogy a GKI állítása, mely szerint az alkalmazotti statisztikák által kimutatottnál alacsonyabb átlagkeresetek miatt nincs tér a fogyasztás-bővülésre a gazdaságban, közgazdaságtanilag sem állja meg a helyét. A fogyasztás bővülésének alapját a reálbér emelkedésének mértéke és a fogyasztási határhajlandóság határozza meg, előbbi pedig – még hibás módszertan mellett is – érdemi növekedést mutat jó ideje. 

A háztartások fogyasztása idén éves alapon 4,1 százalékkal bővült az első három negyedév adatai alapján. A fogyasztási paradoxon feloldását nem a statisztika megkérdőjelezésében kell keresni, hanem a jelenleg gyorsan változó fogyasztói viselkedésben, szokásokban. Összességében a GKI számos fontos – és pozitív – részletre nem tér ki az említett fejtegetésében és egyoldalú elemzés alapján félrevezetésre alkalmas következtetésekre jut, miközben a kép sokkal komplexebb a kifejtett érvek mentén.