A magabiztosság hátulütői
Szeptember 10–11-i budapesti beszélgetéseink egyik központi témája – ahogy várható volt – az IMF-megállapodás esélyeinek latolgatása volt. Széles körű konszenzus mutatkozott abban, hogy finanszírozási szempontból a megállapodásra nincs szükség, a kormány ugyanis jelentős készpénztartalékkal rendelkezik, amely bőven kitart 2013-ig. Sokkal inkább arról van szó, hogy egy EU/IMF-megállapodással olcsón importálható a gazdaságpolitika megbízhatósága, és mérsékelhető a külső adósságok rollover kamataival kapcsolatos bizonytalanság.
Miközben a magyar és a külföldi befektetők megállapodáspártiak, a kormány oldaláról elhangzott nyilatkozatok kétséget ébresztenek a szándékot illetően.
Az elmúlt három hónapban gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt. A hivatalos álláspont szerint az IMF-megállapodás egy kényelmes biztosíték, amelyre az országnak az eurózóna-periféria problémái miatt van szüksége. Miközben a kormányban van egy kör – Varga főtárgyaló környezetében –, amely szerint a megállapodás mindenképpen hasznos lenne, más Fidesz-vezetők mindaddig vonakodnak alávetni magukat az IMF és az EU ellenőrzésének, amíg nem kényszerülnek erre.
A legutóbbi megnyilatkozások alapján erősebbnek az utóbbi tábor tűnik, amelynek álláspontját Orbán így fejezte ki: kívánatos a megállapodás, de nem mindenáron. Úgy látjuk, hogy amíg nincs külső piaci nyomás (például 300 forint feletti euróárfolyam), addig nagy a valószínűsége, hogy a megállapodást halogatni fogják. Nem valószínű ugyanakkor, hogy a kormány otthagyja a tárgyalóasztalt. Ha a piaci feltételek jók, akkor inkább annak a kockázata magas, hogy a tárgyalás határozatlan ideig, valódi előrelépés nélkül folytatódik.
A médiában az „IMF követeléseiről” megjelent tudósítások, úgy véljük, pontatlanok. Beszélgetéseink alapján úgy tűnik, hogy valódi nézeteltérés inkább a 2013-as költségvetés és a növekedési előirányzatok körül van. A kormány az idén 0,1, jövőre 1,6 százalékos GDP-növekedéssel számol, ami nem csupán a mi legfrissebb prognózisunknál (mínusz 1,2, illetve 0,7 százalék) magasabb, de feltehetően a tárgyalópartnerek előrejelzéseinél is. Ráadásul azt követően, hogy a jövő évi büdzsé 2,2 százalékos deficit-előirányzatát nyilvánosságra hozták, a gazdasági minisztérium bejelentett egy, a GDP 1 százalékára rúgó munkavédelmi programot, amelynek forrásai meglehet, nem valóságosak.
Ha a kormány valóban túlbecsüli a növekedést, és nem talál alternatív forrásokat, akkor a jövő évi hiány a GDP 4 százaléka körül alakulhat. Az Európai Bizottság és az IMF valószínűleg elfogadhatatlannak tartja a tranzakciós illeték jegybankra való kivetését, ez a probléma akár a tárgyalások megszakadásához is vezethet. Negatív üzenetet hordozna az is, ha a kormány úgy fogadná el a 2013-as büdzsét, hogy nem jelzi: az év hátralévő részében elkészülhet egy kiigazító csomag. Hasonlóan értékelnénk, ha a megállapodás előtt eurókötvény-kibocsátásra kerülne sor. A költségvetés parlamenti vitája során így a kormány tárgyalási szándékai is nyilvánvalóvá válhatnak.
Többek véleményével ellentétben úgy látjuk, hogy a tárgyalópartnerek nyugodt lélekkel hagyják Magyarországnak, hogy meghatározza a követendő irányvonalat – még akkor is, ha kissé eltérő programot preferálnak. A jegybank függetlenségét sértő intézkedések megakaszthatják a tárgyalásokat, ettől eltekintve azonban a kormánynak – amennyiben sarokszámai megfelelőek – viszonylag széles a mozgástere. Biztató jel, hogy Orbán miniszterelnök már észrevette, a labda most a magyar térfélen pattog, és hogy már készül a válasz a felvetődött problémák némelyikére. A következő néhány hét kritikus jelentőségű lesz.
