Magyar gazdaság

Telefonon egyeztet a válságról Merkel és Sarkozy

A globális tőzsdeindexek zuhanása, a piaci pánikhangulat a politikai döntéshozóknál is aggodalmat váltott ki - írja a Handelsblatt című német üzleti lap pénteki számában. Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken telefonon egyeztet Angela Merkel német szövetségi kancellárral és José Luis Rodriguez Zapatero spanyol miniszterelnökkel. Ezt Párizsban az Élysée-palota szóvivője közölte csütörtökön este, további részleteket nem közölt.

Sarkozy egyébként szerdán és csütörtökön Jean-Claude Trichet-vel, az Európai Központi Bank elnökével vitatta meg a tőzsdéken kialakult helyzetet. A börzéken ugyanis globálisan kurzusveszteségek léptek fel. Ezen kívül Olaszország és Spanyolország  a piacok nyomása alá került.

A Handelsblatt emlékeztetett arra, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke korábban azt javasolta, hogy az időközben 440 milliárd euró összegűre duzzadt válságalapot (EFSF) tovább bővítsék. A 17 euróövezeti ország állam- és kormányfőihez intézett és csütörtökön nyilvánosságra hozott levelében Barroso az EFSF valamennyi elemének gyors felülvizsgálására szólított fel.

A kormányoknak biztosítaniuk kell, hogy az alap rendelkezzék azokkal az eszközökkel, amelyekkel leküzdhetők a továbbgyűrűzés veszélyei. Ám a kezdeményezést nem fogadták valami lelkesen Berlinben. A szövetségi pénzügyminisztérium vissza is utasította Barroso elgondolását és óvott attól, hogy újra felelevenítsék a válságcsúcs előtti időben kibontakozott vitát.

Olli Rehn, az európai bizottság pénzügyi és gazdasági ügyekért felelős biztosa a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy az unió már a közös európai kötvénykibocsátásról készített megvalósíthatósági tanulmányt, amelyet várhatóan szeptemberben hoznak nyilvánosságra, ha megegyeznek egy szorosabb gazdasági kormányzás feltételeiről.

Csütörtökön felpörögtek az események a tőkepiacokon, az elmúlt napok eladói hullámai új erőre kapott tegnap. Ennek megfelelően az európai kereskedési időben satuba fogták a részvénypiacokat, de a menet nem állt le a tengerentúli zárás felé közeledve sem. A főbb amerikai indexek 4 százalékot meghaladó veszteséggel nyugtázták a tegnapi napot - áll az Equilor pénteki elemzésében.
 
Magyarázatok garmadáját olvashatjuk a vezető portálokon, érzésünk szerint azonban csak néhány új elem található a történetben, a főbb mozgatórugók már hetek-hónapok óta ismertek voltak a szereplők előtt. Tegnap az EKB sajtótájékoztatóján 6 hónap futamidejű likviditási tendereket és eurózónás (ír, portugál) kötvények vásárlását jelentették be, amelyek azt a burkolt üzenetet hordozták, hogy sokkal nagyobb a baj az európai bankrendszerben, mintsem eddig gondolták.
 
A borús kilátásokhoz hozzájárult, hogy Olaszország a tervek szerint idén már nem rendez kötvényaukciókat (tartva a további hozamemelkedéstől), de egyes olasz bankok kapcsán is aggasztó pletykák keringtek befektetői körökben. Annyi azonban bizonyos, hogy az olasz bankok fókuszba kerülése már hosszú hetek óta tart, nem véletlen, hogy június végén suttyomban már óriási tételekben szabadultak meg ezen papíroktól a nagy befektetési bankházak.
 
Az eladói hullám azonban nem csak itt, hanem máshol is éreztette hatását, amely a fentiek tükrében már nem meglepő, hiszen egy ilyen hangulatban mindenki elsőként szeretné elhagyni a parkettet (mint amikor a repülőgép megérkezik a célállomásra).

augusztus Zapatero tőkepiaci zuhanás válságértekezlet Sarkozy 2011 Merkel
Kapcsolódó cikkek