A várakozásoknak megfelelően

6,45 százalékon maradt az egyhetes betét kamata

a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtök reggeli döntése alapján. Az MNB ma 13 órától rendezi meg a tendert, amelynek eredményhirdetése 15 órakor lesz. A jegybank két héttel ezelőtt – ugyancsak az elemzők várakozásainak megfelelően – jelentette be az effektív ráta 30 bázispontos emelését, míg a múlt héten nem változtatott.

egyhetes betét Businessman showing the hands of interest.The percent sale deposits. százalék kamat
Fotó: Shutterstock

Az MNB-nek feltett szándéka, hogy a novemberben szétválasztott két eszközt, tehát az alapkamatot és az egyhetes betét kamatát újra összezárja. Azt, hogy erre pontosan mikor kerülhet sor, nem tudni, különösen, hogy az orosz–ukrán háború és a globális inflációs sokk ezt az időtávot jelentősen kitolta. A VG által megkérdezett elemzők úgy vélik, egyelőre nincs olyan mutató, amely alapján módosítani kellene a monetáris stratégián.