BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mélyponton a közhangulat, sorra mondanak fel a postások

A Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szerint az utóbbi évek legnagyobb felmondási hulláma zajlik az állami vállalatnál.

„Az utóbbi évek legnagyobb felmondási hulláma zajlik éppen a Postánál” – figyelmeztetett a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke Pfeifer Tamás, aki a HVG-nek többek között azt is elmondta, hogy a postai dolgozók közhangulata mélyponton van.  

20230113 CsongrádMagyar Posta Zrt2-es számú posta.
A kisebb postafiókok tervezett bezárásával több forgalom zúdulhat a nagyobb postákra
Fotó: Majzik Attila / Délmagyarország

Ennek egyik oka, hogy az alkalmazottak mindössze átlagosan 10 százalékos béremelést kaptak, ami messze alulmúlja a 15–19,5 százalékos sávba várt mértéket, vagyis sok postás reálkeresete csökkenni fog az idén.

A nemrég aláírtak értelmében a hároméves bérmegállapodásban szereplő 2 helyett átlagosan 10 százalékos fizetésemelés valósul meg 2023. január 1-jével visszamenőlegesen. 

A megemelt béreket első alkalommal az áprilisi vonatkozó juttatásukkal kapják meg a munkavállalók. 

A cikk kiemeli, a dolgozók emellett havi fix lojalitási díjat kapnak a cégnél eltöltött idejük függvényében. Ez sávos:

  • 5 év után jár először havi bruttó 4 ezer forint, 
  • 40 évet meghaladó munkaviszony esetén pedig havi bruttó 22 ezret kapnak.

Ezenfelül a dolgozók decemberben biztosan kapnak fejenként 50 ezer forint pulykapénzt. A felek október végén újra tárgyalóasztalhoz ülnek, és akkor esetleg szó lehet ennek az emeléséről is.

Pfeifer szerint ráadásul 

a kisebb postafiókok tervezett bezárásával több forgalom zúdul majd a nagyobb postákra, amelyekben az ügyfelek időnként hosszas sorban állásra számíthatnak, ami mindenkinek feszültségforrás lehet. 

A hírek szerint a Magyar Posta körülbelül egy hónapja kereste meg levélben az 1500 lakosúnál kisebb önkormányzatokat, hogy vegyék át a helyi posták üzemeltetését, ám előtte bejelentette, hogy 1200 fős csoportos létszámleépítésbe kezd. A párbeszédet hiányoló Pfeifer Tamás ezzel kapcsolatban elmondta, a bizonytalan helyzetben nagyon sokan inkább más állás után néznek.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter korábban az Inforádióban beszélt a társaság folyamatban lévő átalakításáról. A tárcavezető akkor úgy nyilatkozott: „A postát rendbe kell tenni, jobban oda kell figyelni, a maximumot ki kell hozni és a magyar állam számára a legolcsóbb működést kell biztosítani.” 

Állami kézbe kerültek a Posta Biztosítók

A magyar állam tavaly jelentette be, hogy felvásárolja a Posta Biztosítót.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.