Magyar gazdaság

Hiába szakadt be a kiskereskedelmi forgalom, sokkal többen dolgoznak a boltokban

Az idén az év első három hónapjában 4,707 millióan dolgoztak Magyarországon, 19 ezerrel többen, mint egy éve. A legnagyobb foglalkoztatási növekedést meglepő módon a kereskedelemben mérte a Központi Statisztikai Hivatal.

Furcsa jelenségek történnek a magyar gazdaságban, miközben az egyik oldalról a magas miatt a lakosság ott spórol, ahol tud és fogja vissza a feleslegesnek vélt kiadásait, jókora csapást mérve a boltok forgalmára, a másik oldalról a munkaerőpiacon semmilyen drasztikus változást nem látni.

Cashier totaling grocery purchases,
kereskedelem, eladó, kasszás, élelmiszer, bolt, grocery
Fotó: PhotoAlto / James Hardy

A Központi Statisztikai Hivatal Heti monitor című kiadvány szerint az év első három hónapjában 4,707 millióan dolgoztak, 19 ezerrel többen, mint egy évvel ezelőtt.

De ami ennél is meglepőbb, hogy a legnagyobb a legnagyobb mértékben a kereskedelemben bővült a foglalkoztatás, ahol 32 ezerrel dolgoztak többen, mint tavaly ilyenkor. Ha a részletes adatokat nézzük, amelyek tavaly év végéről állnak rendelkezésre, azok alapján is ugyanez látható: a kiskereskedelemben 2022 negyedik negyedévében 371 ezren dolgoztak, 16 ezerrel többen, mint egy éve.

A válságnak kitett szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén is nőtt a foglalkoztatotti létszám, mintegy 8 ezer fővel, ugyanakkor a közigazgatásban 15 ezerrel, a legtöbb embert alkalmazó feldolgozóiparban pedig 4 ezerrel kevesebb munkást regisztráltak. Az oktatás- egészségügy ágazatban ellentétes folyamatok zajlanak: míg az előbbiben 7 ezerrel dolgoztak többen, utóbbiban – vélhetően a járvány lecsengésének köszönhetően – 18 ezerrel kevesebben.

A kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma 2020. I. negyedévtől
 

A munkaerőpiacon zajló folyamatokat egyrészt magyarázhatja, hogy a vállalatok sokkal óvatosabbak lettek az elbocsátásokkal, hisz a későbbi felvétel sokkal több költséggel járna nekik, másrészt az a jelenség, amit profit húzta inflációnak nevezünk, tehát jócskán a költségnövekedésük felett emeltek árát. Persze nem állítható, hogy egy az egyben ez felel a magas inflációért, az viszont beszédes, hogy már tavaly a harmadik negyedévben a szállítás-raktározás területén 84, a feldolgozóiparban 50, de még a válság hatásainak igencsak kitett és turizmus ágazatban is 25 százalékkal emelkedtek egy év alatt a profitráták. 

 

KSH infláció kiskereskedelem
Kapcsolódó cikkek