Továbbra is eltérő állásponton van az Európai Bizottság (EB), illetve a magyar kormányzat a különböző európai forrásokat érintő problémák tekintetében. Kivált igaz ez az Erasmus-programra, amellyel kapcsolatban a magyar fél most közölte: nem rajta múlik, ha nem lesz megállapodás.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerint nem a tények, a politikai vélemény a jogállamisági eljárás alapja.
Fotó: Gregus Bertalan

Az Európai Bizottság egy hónapja nem válaszol arra a normaszövegre, amelyet a magyar kormány kiküldött Brüsszelbe

– írta közleményében a Területfejlesztési Minisztérium (TFM) sajtóosztálya, hozzátéve: „A dokumentumban minden, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatos összeférhetetlenségi, illetve az EU pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, eddig számtalanszor megfogalmazott és számtalanszor át is alakított, minden új brüsszeli követelésre pontos magyar válasz olvasható.”

A pályázatokat azért elbírálják

Szerdán az EB tájékoztatóján Ujvári Balázs szóvivő úgy vélekedett: intenzívek a tárgyalások a felek között, ám messze a megegyezés. 

Tehát továbbra is kérdéses, hogy mi lesz a hazai modellváltó egyetemek részvételével a nemzetközi csereprogramban, amelynek aktuális pályázatait elvileg ma bírálja el a Tempus Közalapítvány,

viszont hiába nyer bármelyik intézmény, nem lehet szerződést kötni vele, amíg a vita az EB-vel nem kerül nyugvópontra.

Egy hónapja Navracsics Tibor, a területfejlesztésért és az EU-s forrásokért is felelős miniszter egy írásában közölte: nem a tények, a politikai vélemény a jogállamisági eljárás alapja. 

A TFM mostani közleménye más szervezetek véleményéhez hasonlóan ezúttal is összegezte:

Ha Brüsszelnek egy hónap nem elég arra, hogy a magyar normaszövegre válaszoljanak, az csak azt jelentheti, hogy az Európai Bizottság az időt húzza, tehát ha nem lesz Erasmus-megállapodás, arról nem a magyar kormány tehet majd.