BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamarosan benépesül Jászkarajenő ipari parkja

A 25 ezer négyzetméteres ipari parkba öt vállalkozást várnak.

Jászkarajenő ipari parkját tavaly szeptemberben adták át, és azóta folyamatosak a tárgyalások a 76 millió forintból kialakított létesítmény benépesítéséről – mondta el a Szoljonnak a település polgármestere, Palya István.

Palya István polgármester mutatja a készülő piaccsarnokot20200922 JászkarajenőPalya István polgármester mutatja a készülő piaccsarnokotFotó: Nagy Balázs NB Új Néplap
Palya István az épülő jászkarajenői piactérnél még 2020-ban.
Fotó: Nagy Balázs / Mediaworks

A politikus hangsúlyozta, hogy a területen bármilyen céget szívesen látnak, nem csak a térség vállalkozásait, hiszen a helyi vállalkozásoknak eddig is megvoltak a megszokott telephelyei. Ezért inkább a környékbeli vagy távolabbi cégeket szeretnék bevonzani.

Palya István felhívta a figyelmet Jászkarajenő közlekedési szempontból is kiváló helyzetére és arra is, hogy a falu vonzáskörzetében több nagyváros is található. Ez logisztikai szempontból is remek lehetőség.

A polgármester elmondta azt is, hogy az ipari park 25 ezer négyzetméteres területén öt vállalkozásnak tudnának otthont adni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.