Néhány hete még a hőhullámokhoz, a hétvégén extrém esőzésekhez, az új hét elején szokatlanul alacsony hőmérsékletekhez kell(ett) alkalmazkodnunk, amit persze bárki elintézhet annyival, hogy megkergült az időjárás. Csakhogy a tudományos igazság az, hogy dolgozik a klímaváltozás, ezért az olykor máris ijesztő szélsőségek a jövőben még erősebbek és gyakoribban lesznek. De azért lehet mit tenni, például a hirtelen megnövekedett csapadékot nem elvezetni, hanem megtartani kellene, mert akkor kezelhetnénk egy másik egyre jelentősebb problémát, az aszályokat.
Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
Csak az elmúlt napokban a következőket termelte ki magából itthon a vihar:
- 4100 bejelentés érkezett a Katasztrófavédelemhez,
- 1874 alkalommal avatkozott be a Tűzoltóság szombaton,
- 800 milliméternél is több csapadék hullott,
- 129,6 kilométer per órával megdőlt az országos széllökési rekord péntekről szombatra virradóra.
A rossz hír, hogy a hasonló természeti tombolások csak sokasodni fognak. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE meteorológusai a múlt havi tanulmányukban végigvették, milyen kimenetelek várhatók annak függvényében, hány fokon sikerül tartani a Föld átlagos hőmérséklet-emelkedését – ennek a 2015-ben elfogadott párizsi klímaegyezmény szerint az iparosodás előtti szinthez viszonyítva legfeljebb 1,5 Celsius-foknak kellene lennie. A 20 milliméter feletti úgynevezett „nagycsapadékok” tekintetében azt találták, hogy az évszázad közepétől válhatnak el egymástól a jövőképek.
Szennyeződhet az ivóvíz?
Az optimista változat szerint sikerül legfeljebb 2 Celsius-fokon tartani a melegedést, ez esetben számottevő változás nem várható, legfeljebb 10 százalékos lehet a növekedés.
Azonban a pesszimista (vagy talán realista) változat szerint nem tartjuk magunkat a párizsi egyezmény szigorításaihoz, hanem fennmaradnak vagy akár növekednek is a jelenlegi szén-dioxid-kibocsátási mértékek.
A Kárpát-medence az átlagnál jobban melegszik, az elmúlt 120 évben 1,2 Celsius-fokot nőtt a hőmérséklet, és a jelen ütem szerint 4-5-öt fog a század végéig.
Emiatt nemcsak gyakoribb és megterhelőbb hőhullámra, hanem több olyan viharos időszakra készülhetünk, mint amilyeneket megéltünk a napokban: országosan 40-50 százalékkal, a Nyugat-Dunántúlon ennél is kicsivel többel, Budapesten pedig 50-70 százalékkal.
Fotó: Kurucz Árpád
A már ma is tapasztalható extrém intenzitású esőzések május és szeptember között szaporodnak, és – miként a dolgozat is megállapítja – villámárvizet, földcsuszamlást, anyagi károkat, szélsőséges esetben pedig akár haláleseteket is okozhatnak, különösen a rossz vízelvezetésű, sűrűn beépített vagy hegyvidéki településeken. A csatornarendszerek sincsenek felkészülve, ezért az ivóvízbázis is szennyeződhet.
Sok a mesterséges vízzáró és burkolt felület, ami kedvez a villámárvizeknek és elöntéseknek.
Ráadásul az intenzív esőzések során kevésbé hatékony a víz talajba szivárgása, mint a csendes esőzések során, ezért párhuzamos igazság, hogy a közelmúlt özönvizei dacára az Alföld sok részén aszályos a helyzet,
ami elvezet a fő gondolathoz, hogy az extrém mennyiségű csapadékot nem elvezetni, hanem megtartani kellene.
Mivel védekezhetnénk?
Kis Anna, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa rámutatott: 2001 és 2020 között Magyarországnak átlagosan a 37 százaléka volt aszálymentes, több klímaszimuláció szerint a jövőben a helyzet romlására kell felkészülnünk, és már a tavalyi év is rekordot hozott.
A sötét jóslat számítási alapja, hogy húszéves mintán hány év számíthat aszályosnak: eszerint az Alföld és a Kisalföld a leginkább kitett, itt az aszályos évek száma a jelenlegi egy-két évtől akár nyolc fölé is nőhet.
Magyarország a közhiedelemmel ellentétben nem vízben bővelkedő, hanem inkább a szélsőségektől, árvíztől, belvíztől, aszálytól szenvedő ország
– állapította meg Kajner Péter, a WWF Magyarország szakértője, közgazdász, humánökológus már évekkel ezelőtt.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság
A Másfélfok hazai klímakutató intézetnél megjelent tanulmányában kifejtette, hogy a vízrendezési gyakorlatunk is hozzájárul ahhoz, hogy óriási mennyiségű vizet veszítünk, ami hozzájárul az ország kiszáradásához.
A szakértői vélemények alapján a szürkeinfrastruktúra-megoldásokkal szemben – amilyen a dréncsövezés és vezetékes öntözés – komplex, integrált,
természetalapú vízgazdálkodási rendszerekben kell gondolkodnunk, amelyek helyreállítják és megerősítik a talaj, az erdők, a gyepek és a vizes élőhelyek vízmegtartó képességét.
Ilyenek lehetnek elhagyott, nem használt, rossz adottságú földterületeken kialakított tavacskák, természetes víztárolók, ezek hasznosítására szerencsére már vannak is példák a magyar vidéken.
Mi lesz a mezőgazdasággal?
Ezzel lehetne tompítani a negatív hatásokat, hiszen az éghajlatimodell-számítások szerint az elkövetkező évtizedekben a csapadék éven belüli eloszlása is módosul: a nyár egyre szárazabbá, a tél egyre nedvesebbé válik.
Ez a mezőgazdasági termelés szempontjából kritikus lehet, hiszen épp a vegetációs időszak alatt lenne szükségük több nedvességre a növényeknek.
Ugyanakkor egyre több, hosszabb és intenzívebb száraz időszakra is számíthatunk, ami az aszályhajlam fokozódását és nem megfelelő alkalmazkodás esetén az aszálykárok növekedését vetíti előre.
