Magyar gazdaság

Egy éve zárt be a miskolci Ellipsum Élményfürdő, és most se látni, mikor nyithat újra

Felújítási munkálatok miatt tavaly október elején bezárták az Ellipsum Élményfürdőt. A miskolci fürdő azóta is zárva van, és egyelőre esély sincsen rá, hogy megnyissák. A városvezetés attól tarthat, hogy ha a fürdő megnyit, akkor se vonz majd elég vendéget.

Miskolci fekete hétfőnek is nevezhetik 2022. október 3-át, amikor a Miskolci Fürdők Kft. bejelentette, hogy az és az miatt határozatlan időre bezárják a Miskolctapolca Barlangfürdőt és a Selyemréti Strandfürdőt. Még ezen a napon a függesztette fel a működést az Ellipsum Élményfürdő, garanciális javításokra hivatkozva.

20210505 Miskolc
fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország

Nem nyitnak a Miskolci strandok. Ellipsum strandfürdő Miskolctapolca.20210505 Miskolcfotó: Kozma István KI Észak-MagyarországNem nyitnak a Miskolci strandok. Ellipsum strandfürdő Miskolctapolca.
Fotó: Kozma István

Az Ellipsumban több mint egy évvel korábban égett le az infraszauna, ennek a felújítása miatt kellett bezárni a fürdőt, azonban a felújítás azóta sem fejeződött be. Az Ellipsum Strandfürdő wellnessrészlege nem is nyitott ki az idei strandidényben.

A tavaly októberben kezdődő garanciális javítások keretében egy kivételével az összes medencét visszabontották a betonig, majd újraburkolták őket. A tavaly októberi információk szerint a garanciális munka befejezésének várható dátuma december 31. volt. Azóta a Boon rendszeresen körülnézett az Ellipsumnál, és azt tapasztalta, hogy a munka lényegesen tovább tart az elsőre jelzett határidőnél.

Idén nyáron a miskolci városháza sajtóosztályától érdeklődött a lap, hogy mikor és milyen módon várható az Ellipsum Élményfürdő kinyitása:

„A garanciális hibák nagy részét a fürdőben található 7 darab medence burkolatának cseréje tette ki. A bontási szakasz időigénye a szokásosnál is hosszabb volt. A medenceburkolatok bontásánál független építésügyi minőség-ellenőrző szakértő, illetve a gyártó minőség-ellenőrző szakértője is vizsgálatokat folytatott. A bontást követően az új burkolat alatti felület előkészítése természetesen több időt vesz igénybe, mint egy új építésű medence esetében. Sajnos a munkálatok ideje alatt további garanciális körben kezelendő hibára derült fény. Ezek javítása tovább növelte a munkálatok idejét. A már ismert gépészeti hibák javítása az építési munkálatokkal párhuzamosan megtörtént, de több fürdőgépészeti egység javítása, beállítása, működésének visszaellenőrzése csak vizes próbával oldható meg” – írta a miskolci városháza.

Az egyelőre teljesen beláthatatlan, hogy a fürdő mikor nyithat újra. Miskolc polgármestere, Veres Pál 2022 őszén arról beszélt, hogy ha a fürdő nyitva lenne, akkor nagyjából 2,5 milliárd forint veszteséget termelne, de bezárva nagyjából félmilliárd forintot éget csak el.

A Boonnak korábban nyilatkozva Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas turisztikai, idegenforgalmi szakember kijelentette, hogy szereti Miskolctapolcát, és járt már az Ellipsumban. Meglátása szerint az élményfürdő kialakítása alkalmassá teszi arra, hogy nagyon jó attrakció legyen, ehhez azonban elsősorban élményekre, illetve élményígéretekre van szükség.

Ahhoz, hogy a turista messzebbre is elmenjen, hosszabb időt töltsön ott, szüksége van szálláslehetőségre, gasztronómiai kínálatra és arra is, hogy tudja, a környéken mit nézzen meg

– mondta.

Kiss Róbert Richard szerint össze kell rakni az attrakciókat, és komplex kínálattal, célzott marketinggel lehet a legjobbat kihozni például egy fürdőből is. „Ma már kevés az, hogy építünk valamit, és csak várjuk a vendégeket, hogy eljöjjenek. Ehhez persze nem árt tudni, hogy kik a nagy küldőpiacok határon innen és túl. Elsődleges célcsoport a környéken élők – nemcsak a miskolciak, hanem a megyében és a régióban élők – és a szlovákiaiak számára is. Továbbá fontos célcsoport a fővárosiak, ugyanis Budapest adja jelentős részét a wellnessközpontok és felkapott vidéki fürdők látogatóinak” – mondta.

 

Ellipsum Élményfürdő fürdő Magyarország Miskolc
Kapcsolódó cikkek