BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Márton: jövőre 10-15 százalékkal nőhet a minimálbér

A gazdaságfejlesztési miniszter szerint ugyanakkor a jövő évi infláció csak 6 százalék körül lehet, tehát a legalacsonyabb keresetűek jövedelme reálértéken növekedni fog.

A legfrissebb inflációs adatot kommentálva Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter elmondta, hogy az elkövetkező időszakban az élelmiszerárakra kell helyezni a hangsúlyt, ezért is döntött a kormány a kötelező akciózás és a versenyt fokozó online árfigyelő rendszer kialakítása mellett.

Az üzemanyagárak alakulása kapcsán pedig azt emelte ki a Századvég konferenciájáról távozva nyilatkozó miniszter, hogy miután szeptember 26-án a kormány egyeztetett a Magyar Ásványolaj Szövetséggel, köztük a Mollal is, a benzin és a gázolaj ára is jelentősen csökkent, így holnaptól a benzin 50 forinttal, a gázolaj pedig 21 forinttal lehet olcsóbb.

Vémi Zoltán, Világgazdaság,
Nagy, Marcell,
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A tárcavezető az Atv -nek azt is elmondta, hogy a kormánynak oda kell figyelnie arra, hogy a piaci szereplők ne éljenek vissza az árazási erejükkel, míg az infláció kapcsán megerősítette, hogy működik a terv, a kormányzati intézkedések hatékonyak és eredményesek. Ennek köszönhetően 

még idén, várhatóan novemberben sikerül elérni, hogy a drágulás mértéke egy számjegyű legyen. 

Az augusztusi 16,4 százalékhoz képest több mint 4 százalékponttal kedvezőbb a szeptemberi inflációs szint, január óta ez a legnagyobb dinamikájú visszaesés.

Nagy Márton elmondta azt is, hogy a jövő évet a növekedésnek kell szentelni, a 4 százalékos növekedési ütem és a 2,9 százalékos hiánycél is tartható lesz, miközben az infláció terén 6 százalékos értékkel számol a kormány, ezért a januári nyugdíjemelés mértéke is ennyi lesz. 

A növekedés beindításának előfeltételeként nevezte meg a reálbérek növekedését, ezen a területen szeptemberben már beállhatott a fordulat.

A reálbérek alakulását pedig a fogyasztás terén is követheti a fordulat, még ha lassabban is, ami hozzájárulhat a gazdaság egészségesebb szerkezetű növekedéséhez. A fogyasztási fordulatot a novemberi nyugdíjkorrekció is segítheti, amire 190-200 milliárd forintot biztosít a költségvetés, de ebbe az irányba mutat a minimálbér emelése is. Erről október végén, november elején születhet megállapodás, az emelés mértéke 10-15 százalék lehet. A minimálbér egységesítése kapcsán pedig kifejtette: ahhoz az kell, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum összezáródjon. Ehhez azonban idő kell, nem egyik évről a másikra fog bekövetkezni.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.