BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Parragh László

Parragh kőkemény üzenetet küldött Matolcsynak: „Nem értenek hozzá”

Parragh László, a kamara elnöke keményen kritizálta Matolcsy György jegybankelnököt a Világgazdaság konferenciáján, miután szerinte ők már időben látták az infláció megjelenését, ám a Magyar Nemzeti Bank ezt nem ismerte fel. Mint fogalmazott, „csekély vigasz, hogy nem értenek hozzá”.

„A kamara elsők között realizálta az infláció problémáját, őszintén sajnálom, hogy a jegybank ezt nem ismerte fel” – mondta a Világgazdaság konferenciáján Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki régóta kritikusa a Magyar Nemzeti Bank tevékenységének, ezúttal azonban a korábbiaknál is keményebb üzeneteket fogalmazott meg.

Parragh László
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A kamara vezetője emlékeztetett rá, ők már 2019-ben felhívták erre a figyelmet, és már akkor látszott, hogy a probléma tartós.

Csekély vigasz, hogy nem értenek hozzá

– fogalmazott Parragh, aki a jegybank veszteségtérítése kapcsán kritizálta a Magyar Nemzeti Bankot, miután egy tartós, három-négy éves folyamatról és több ezermilliárd forintról van szó. Szerinte ezt a számlát valakinek ki kell majd fizetnie, még akkor is, ha most úgy tűnik, hogy ez már elúszott.

Habár amellett tette le a voksát, hogy egy belső erőforrásokra épülő növekedési modellre van szükség, amelyben nagyon nagy szerep jut a kedvezményes kamattámogatású Széchenyi-kártya programnak, a kamatszinteket mégis muszáj lenne csökkenteni a fenntartható hitelezéshez.

Parragh szerint a problémákat nem lehet ugyanazzal a gondolkodással megoldani, mint amellyel csinálták őket, de

ugyanazokkal az emberekkel se

– ezzel egyértelműen Matolcsy György jegybankelnök felelősségére utalt.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.