BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
20230421 BékéscsabaSzombaton reggel hat óráig tartott a Speedmarathon, mely keretében az összes traffipaxot bevetették Békésben is a rendőrök.Fotó: Bencsik Ádám BÁ Békés Megyei HírlapKépen: Pleskonics Zsolt István, rendőr őrmester

Traffipax: a rendőrség elmondta, hol számíthatunk sebességmérése

Bár a KRESZ lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag bárhol állhat a traffipax és a sebességmérő autó – még ott is, ahol a járművek megállása vagy várakozása tilos –, a rendőrség mégsem él ezzel a lehetőséggel. Szerintük ennek oka részben a közlekedésbiztonság szem előtt tartása, másfelől az állampolgárok és a rendőrség közötti bizalom erősítése.

A közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet (a továbbiakban: KRESZ) szerint a közúti forgalom ellenőrzését végző berendezést, valamint azt a járművet, amelyben a közúti forgalom ellenőrzését végző berendezés üzemel, a közúton úgy kell elhelyezni, hogy a gyalogos- és járműforgalmat indokolatlan mértékben ne akadályozza – írta a Világgazdaság megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata. Hozzátették: a KRESZ vonatkozó bekezdése ugyan lehetővé teszi, hogy az a jármű, amelyben a közúti ellenőrző berendezés üzemel, a járműforgalom elől elzárt területen, továbbá a közútnak azon a részén is elhelyezhető, ahol a járművek megállása vagy várakozása tilos, a rendőrség mégsem él ezzel a lehetőséggel. Szerintük ennek oka részben a közlekedésbiztonság szem előtt tartása, másfelől az állampolgárok és a rendőrség közötti bizalom erősítése. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy bár a jogszabály lehetőséget ad rá, a rendőrök mégis más módját választják a traffipaxozásnak, noha a közelmúltban az ellenkezőjére is volt példa.  

Traffipax
Traffipax: bárhonnan mérhetnének a rendőrök, mégsem teszik meg / Fotó: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap

Traffipax: 24 órás speedmarathont tartanak a héten, valamennyi sebességmérő eszközt bevetik

A téma már csak azért is aktuális, mert az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának éves ellenőrzési terve alapján 2024. április 15. és április 21. között, vagyis ezen a héten Magyarországon is fokozott ellenőrzést tartanak. A mostani időszak középpontjában ráadásul a gyorshajtás lesz. Az akció csúcspontja pénteken lesz, amikor 6 órától kezdődően úgynevezett 24 órás speedmarathont is tartanak, melynek során valamennyi sebességmérő eszközt bevetik. 

A kormány szeptember 1-jétől megemelte a sebességhatár átlépéséért járó bírságok összegét. Az alábbi táblázatban láthatjuk, hogy az egyes megengedett sebességhatárok átlépése esetén mekkora bírsággal kell számolni.

Traffipax
 

Nem bevételi lehetőségként tekintenek a sebességmérésre 

A rendőrség arra vonatkozóan nem gyűjt adatokat, hogy a sebességhatárok túllépése a magyar közutakon milyen tendenciát mutat. 

A feltárt jogsértések számából nem lehet megalapozott következtetést levonni, ugyanis a szankcionált esetek száma függ attól, hogy mekkora járműfogalommal jellemezhető úton és mekkora időtartamban végez a rendőrség sebességellenőrzést, és ott milyen gyakoriak a jogsértések

– mutatott rá az ORFK Kommunikációs Szolgálata. 

A közhiedelemmel ellentétben a rendőrség nem bevételi lehetőségként tekint a traffipaxozásra, mivel a kiszabott közigazgatási bírság összegét a Magyar Államkincstárnál (MÁK) vezetett központosított beszedési számlára kell befizetniük.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.