BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendkívüli: elfogadta a 2025-ös békeköltségvetést az Országgyűlés – Varga Mihály elköszönt

Megszavazta a 2025-ös költségvetést az Országgyűlés az idei utolsó döntései között. Jövőre több jut családtámogatásra, béremelésekre, egészségügyre és gazdaságfejlesztésre is.

Megszavazta az Országgyűlés a 2025-ös költségvetést, a javaslatot 125 igen, 56 nem és nulla tartózkodás mellett fogadták el. A honatyáknak idén ez volt az egyik utolsó döntése, az eseményen meghatódva köszönt el a parlamenttől Varga Mihály miniszter, akit jövő márciustól Matolcsy Györgyöt váltja a Magyar Nemzeti Bank élén, így a mostani volt az utolsó költségvetése, amit a vezetésével a pénzügyminisztérium kidolgozott.

2025-ös költségvetés
Elfogadta a 2025-ös költségvetést az Országgyűlés / Fotó: Máthé Zoltán

A jövő évi büdzséről szóló jogszabálytervezetet november 11-én adta át a parlamentnek Varga Mihály. Ismertetése szerint a kormány:

  • a költségvetési hiány mértékét a GDP 4,5 százalékáról 3,7 százalékra,
  • az államadósságot a bruttó hazai termék arányában az idei 73,2 százalékról 72,6 százalékra csökkentené,
  • az inflációt 3,2 százalékra,
  • míg a GDP-növekedést 3,4 százalékra tervezik,
  • ezzel pedig a GDP összértéke 88 ezer milliárd forintra nőhet.

A költségvetés kiadási főösszege 2025-ben 42 862,1 milliárd forinttal, míg bevételi oldalon 38 739,1 milliárd forinttal számol, ezzel tehát 

a jövő évi büdzsét 4122,9 milliárd forintos pénzforgalmi hiánnyal tervezte meg a Pénzügyminisztérium.

A fő területek közül az egészségügyre 2025-ben összesen 3717 milliárd forintot szán a kormány, 330 milliárddal többet, mint idén, oktatási kiadásokra pedig összese 3876 milliárd forintot, ami közel 500 milliárdos növekedés a 2024-es előirányzathoz képest. A fejezet előirányzatának ilyen mértékű emelését a pedagógus béremelés magyarázza, január elsejével ugyanis tovább emelkedik az oktatók bére, 21,2 százalékkal.

De ezen felül is várhatóak béremelések a közszférában 2025-ben: a céltartalékból fedezik a vízügyi ágazatban dolgozók fizetésemelését, de a bírák, ügyészek, szakoktatók keresete ugyancsak emelkedni fog a kormány tervei szerint. 

Ahogy a nyugdíjkassza is tovább duzzad, 

jövőre már eléri a 7200 milliárd forintot, ez összegszerűen 655 milliárddal magasabb, mint a 2024-es előirányzat. 

A nyugdíjak reálértékének megőrzése érdekében 3,2 százalékos inflációval megegyező emelést kapnak január elsejétől a nyugdíjasok, emellett a 13. havi nyugdíj kifizetését is garantálja a kabinet februárban. Változás viszont, hogy megszűnik a honvédelmi és a rezsivédelmi alap, amelyeket még a 2022-es energiaválság alatt állított fel a kabinet. Ez azonban nem érinti sem a rezsivédelmi, sem a honvédelmi kiadásokat, utóbbiak jövőre is elérik a Nato 2 százalékos célját a GDP arányában.

Bár kockázatokat talált a büdzséhez fűzött véleményében a Költségvetési Tanács, mint az alacsony 100 milliárdos tartalékot, ennek ellenére nem volt ellenvetése. Varga Mihály a törvényjavaslat benyújtásakor azt mondta, a politikai elemzők és a nemzetközi hitelminősítők jóslatai is igazolják a kormányzati várakozásokat. 

Ezek a visszajelzések is azt mutatják, hogy a 3,4 százalékos növekedési pálya megalapozottnak tekinthető

mondta a tárcavezető.

A békeköltségvetés egy régi hagyományt szakított meg

Idén egy bő egy évtizedes hagyományt szakított meg a kormány azzal, hogy nem a tavaszi, hanem az őszi ülésszakban nyújtotta be a parlamentnek a jövő évi költségvetést, amit azzal indokoltak, hogy megvárják az amerikai elnökválasztás eredményét. Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn beszélt először Donald Trump megválasztása esetén gyökeres változások jöhetnek a világgazdaságban, ezért a kormány erre a helyzetre felkészülve készít békeköltségvetést. 

Az amerikai elnökválasztási kampány után szélcsendben vagyunk, eddig húzott a hajó, fújt a szél, a kampány az maga egy hurrikán és a békepártiak hajóját nagy sebességgel vitte előre

mondta Orbán bő egy héttel később, hogy Donald Trump megnyerte az elnökválasztást, a kormányfő elárulta azt is, hogy a jövő évi költségvetés készítésekor két alternatívát vizsgáltak: lesz, vagy nem lesz béke. Azt már Varga Mihály magyarázta el, hogy mivel járt volna, ha nem a békepárti erők nyernek. A miniszter szerint többet kellett volna jövőre költeni a kormánynak védelmi kiadásokra, ami más területektől vont volna el forrásokat, így tehát kevesebbet tudott volna fordítani családtámogatásra vagy az egészségügyre.

Az új gazdaságpolitikai akciótervről szól a jövő évi büdzsé

A jövő évi költségvetés része az a 21 pontos gazdasági akcióterv, ami három fő területre kíván fókuszálni: 

  1. jövedelmek vásárlóerejének növelése, ennek keretében születetett meg a hároméves bérmegállapodás, indul el a munkáshitelprogram, a gyermekek után járó adókedvezmény pedig júliustól 50 százalékkal nő, további 50 százalékkal 2026. január 1-jével.
  2. a lakhatási feltételek javítása a (szigorodik az airbnb, lakásbérleti díjak és szerződési feltételeket javítják, kollégiumi, vidéki otthonfelújítási és banki programot is indítanak, az önkéntes nyugdíjpénztári vagyon átmenetileg lakáscélokra is felhasználható lesz)
  3. és a Demján Sándor program (vállalkozások méretének megduplázása: tőkefinanszírozási program, digitalizációs átállás kormányzati segítése, kamatcsökkentés a hiteleknél, Eximbankon keresztül „kifektetési” akciót indítanak) segítenék a magyar kkv-t.

Jövőre ráadásul jelentősen mérséklődnek az állami kamatkiadások, ami komoly mozgástérbővülést eredményez a kabinet számára, az eredményszemléletű kamatkiadások a GDP-arányában számolt idei 4,8 százaléka után 2025-ben már csak 3,8 százalékot tehetnek ki, azaz közel 900 milliárddal több tud költeni beruházásokra és gazdaságfejlesztésre, mint 2024-ben. Emellett több nagy beruházás, mint a CATL, a BYD, és a BMW kapacitásfejlesztései is termőre fordulnak, ami az állami bevételekre is jótékony hatással lehet. Ezért is mondhatta Orbán Viktor az elmúlt hónapokban többször, hogy fantasztikus lesz 2025-ben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.