A magyar gazdaság teljesítménye nem azért lesz jó, mert az európai teljesítmény megjavul. Akkor is jó lesz, ha nem javul. Ugyanis van nekünk két jól kigondolt, elrejtett és most előszedett erőforrásunk – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Patrióta adott interjújában, ahol megismételte az elmúlt hónapokban többször tett mondatát, miszerint fantasztikus év lesz 2025.
A kijelentés az idei fejlemények, mint a külpiacainkon tapasztalt problémák, a magyar gazdaság nehézségei és vártnál rosszabb GDP-adatok tükrében elsőnek meghökkentőnek tűnik, ám a fundamentumok és a jelenlegi előrejelzések alapján egyáltalán nem tűnik légből kapottnak. Elmagyarázzuk, miért nem.
Ahogy a kormányfő az interjúban is kiemelte, jövőre érdemi mérséklődést látunk az állami kamatkiadásokban, ami komoly mozgástérbővülést eredményez a kabinet számára. A 2022-es energiaválság hatására felrobbanó energiaárak először a lakossági rezsiköltségeken, majd az állami kamatkiadások drasztikus növekedésén keresztül jelentősen szűkítették a költségvetés lehetőségeit.
Hiába mérséklődtek az energiaárak már 2023-ban, amelyek akkor 10 milliárd euróval rontották a cserearányokat, olyan mértékű pénzszivattyú indult meg a magyar gazdaságban a jegybank kamatemelései hatására, hogy gyakorlatilag esélye sem volt a kormánynak arra, hogy a gazdasági növekedést bármilyen programon keresztül beindítsa.
Ennek azonban jövőre lényegében vége: az eredményszemléletű kamatkiadások a GDP-arányában számolt idei 4,8 százaléka után 2025-ben már csak 3,8 százalékot tesznek ki. Azaz a jövőre várható bruttó hazai össztermék nagysága alapján (88 ezer milliárd)
közel 900 milliárddal több tud költeni beruházásokra és gazdaságfejlesztésre, mint 2024-ben.
Persze jövőre a költségvetési hiányt is csökkenteni kell 3,7 százalékra, de a legutolsó, novemberi adatok alapján már van olyan jó formában az államkassza, hogy gond nélkül teljesítse a célt, vagy akár előrehozzon bizonyos kiadásokat.
Másrészről fontos tudni, hogy a kamatkiadások ugyan jelentősen megemelkedtek, de annak a hasznát lényegében a magyar háztartások aratták le, akik a magas kamatokkal tudták védeni a megtakarításaikat az inflációtól, miközben például a Prémium Magyar Állampapíron keresztül finanszírozták az államháztartást. 2025-ben a lejáró állampapírok több száz milliárd forintot tesznek ki, ez pedig újabb lendületet adhat a belső fogyasztásnak és a növekedésnek.
Bár 2024 biztosan nem a magyar iparról éve volt, amely hónapok szenvedi az erőtlen külső konjunktúra következményeit, a 2025-ös mérföldkőnek tekinthető, ugyanis egyszerre három nagy gyár kezdi meg a termelését pár hónap különbséggel.
A szegedi BYD-gyár, a debreceni BMW és a szintén debreceni CATL a jövő év második felében valóságos lökést adhatnak a hazai növekedésnek.
A jegybank legújabb, decemberi inflációs jelentésében is foglalkozott az üzemek gazdasági hatásaival, amiből az derült ki, hogy a három gyár 2025-ben 0,6 százalékponttal emelik meg a GDP-t, majd 2026-ban további 0,8 százalékponttal. Sőt, a Magyar Nemzeti Bank prognózisa szerint a harmadik negyedévtől kezdve már 4 százalék fölött növekedés, ami az év végére már 5 százalékot is megközelítheti.
Így 2025 egészében a jegybankárok szerint 2,6–3,6 százalék között lehet a GDP-bővülés, ami nagyságrendileg megegyezik a kormány 3,4 százalékos várakozásával. Azonban ami a magyar gazdaság számára igazán üdítő, hogy jövő év közepétől már élénkülés várható a külpiacainkon, és az elemzők szerint Németország is végre magára találhat.
A kormány azonban semmit nem bízott a véletlenre. Az idei év nagy tanulsága ugyanis, hogy ha Németország bajban van, azt mi is azonnal megérezzük. Emiatt kellett idén két hónap után visszavágni a idei 4 százalékos növekedési prognózist, amit aztán 2,5 százakra, majd tovább 1 százalék alá húzott le ahogy a külpiacainkon tapasztalható problémák tovább súlyosbodtak.
Talán ez vezetett ahhoz a kormányzati felismeréshez, hogy a belső konjunktúrára gazdaságpolitikai tervezésnél sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a jövőben.
A 21 pontos új gazdaságpolitikai akcióterv egyértelműen a belgazdaság növekedési lehetőségeinek kiaknázásáról szól: a munkáshitel vagy a családi adókedvezmény emelésén keresztül a fogyasztást próbálja élénkíteni, miközben a tőkeprogramokkal és lakásépítések támogatásával a beruházásokat támasztaná fel. Azt azonban Nagy Márton is kiemelte, ahhoz, hogy 3 százalék felett növekedjen a magyar gazdaság tartósan, a külső kereslet élénkülésére is szükség lesz.
De legalább a belső motorok végre rendben lehetnek, a többi meg már nem rajtunk múlik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.