Magyarországra érkezett három újabb Vectron-mozdony. A lépés része annak – a járműflotta megerősítésére és korszerűsítésére vonatkozó – vállalásnak a MÁV Zrt. közleménye szerint, amelyet Lázár János építési és közlekedési miniszter a január elején tartott közlekedésinfón fogalmazott meg. Ennek keretében az idén 15 nagy teljesítményű dízel és 40 villanymozdonnyal, összesen tehát 55 korszerű mozdonnyal bővül az állami vasúttársaság járműparkja.
A jövő év első felében további 15 korszerű villanymozdony is érkezik, a teljes flottabővítés tehát 70 vontatóeszközt takar.
Így 2026 nyaráig a MÁV napi forgalomban közlekedő minden második villamos mozdonya korszerű lesz, és az IC szerelvényei közel 90 százalékát is korszerű, nagy teljesítményű mozdony vontatja.
Ez az elmúlt harminc év legnagyobb mozdonyflotta-erősítése, ami érdemben járulhat hozzá a kiszámíthatóbb, pontosabb vonatközlekedéshez.
A most Magyarországra érkezett Vectronok után a nyári menetrendváltásig közel egytucatnyi ilyen típusú villanymozdony érkezik. A már megérkezett három mozdonyt
Az utasok előreláthatólag már februárban találkozhatnak velük.
A hivatkozott közlekedésinfón a miniszter azt is elmondta, hogy a MÁV-nak jelenleg 50 korszerű villanymozdonya van, és további 150 elöregedett. Az összesen 70 mozdonyra vonatkozó bérleti szerződések már megszülettek a nyugati bérbeadókkal. A szállítás már januárban folyamatban volt.
Néhány éve a mostaninál ambiciózusabb mozdonyfejlesztési terve volt a MÁV-nak. 2019-ben a Világgazdaság arról számolhatott be, hogy a MÁV-Start 115 új mozdony vásárlásának finanszírozásáról egyeztet a kormánnyal. A tenderre 2020 februárjában várták az ajánlatokat, az eredményhirdetést 2020 végére ígérték. A döntést ezután 2021 derekára csúsztatták, ám végül csak 2022 áprilisában rendelte meg a MÁV a 115 új villamos mozdonyt a Siemens Mobility Kft. és a Siemens Mobility Austria GmbH párosától. A megbízás 90 két és 25 három áramrendszerű olyan mozdonyra olyan szólt, amelyek A 200 kilométer per óra sebességre is alkalmasak. A két áramrendszerű Siemens Vectron mozdony nettó egységára 3 millió 490 ezer euró, a három áramrendszerű mozdony nettó egységára pedig 4 millió 065 ezer euró lett volna.
Ám a következő év májusában Lázár János már úgy fogalmazott az ATV-nek, hogy a járműpark felújításánál a kormány már nem számít a Siemens közreműködésére. Az Indóház nem sokkal később, 2023 augusztusában arról értesült, hogy a MÁV 2023 szeptemberétől 25 bérelt mozdonnyal oldaná meg az égető mozdonyhiányt. Eurosprinter mozdonyokat bérelne az Akiem lízingcégtől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.