Tavaly is számos világsztár érkezett Magyarországa, a nyár végével pedig már több fesztiválfellépőt is bejelentettek 2025-re, és már hónapok óta érkeznek a jelentős zenei nagyágyúk koncertjeiről szóló hírek is.
Az egyik legnagyobb koncertszervező a karácsonyi ünnepekre tervezve több fellépő bulijára is kedvezményesen hirdetett meg jegyeket, ahogy a többi fesztivál is early bird jegyeket dobott piacra.
Idén ismét Magyarországon ad koncertet a Pantera. A metálzene történetének egyik legnagyobb hatású zenekara az év eleji európai turnéja keretében február 3-án lép fel a Budapest Sportarénában. A Pantera nem ismeretlen a magyar közönség számára, 2023. május 30-án és 31-én, huszonöt év után először adtak Magyarországon koncertet, rögtön duplázva a Barba Negrában. A banda eddig 20 millió lemezt adott el világszerte, és négy Grammy-jelölést kapott.
Robbie Williams turnéja május 31-én Edinburgh-ból indul el, a koncertkörút ezt követően Londonba, Manchesterbe és Bathba is elér, majd Európa következik, ahol az énekes többek között Írországban, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban és Svédországban is fellép. A 2023-as nagy sikerű, pillanatok alatt telt házas koncertje után pedig Budapestre is visszatér. A brit popsztár szeptember 12-én az MVM Dome-ban lép fel.
Ez lesz az eddigi legmerészebb turném – alig várom, hogy jövőre találkozzunk
– közölte Robbie Williams.
Az énekes számos rekordot tart az élő fellépések terén. 2006-os világturnéjára több mint 1,6 millió jegyet adott el egyetlen nap alatt, az ezért járó Guinness-világrekord pedig a mai napig az övé. Csakúgy, mint a rekordszámú koncertlátogatottságé, amikor 375 ezer rajongó vett részt három este alatt a legendás knebworth-i fellépésein – ezt a rekordot nem sikerült senkinek sem megdöntenie az Egyesült Királyságban.
Tizennégy év szünet után ad ismét Magyarországon koncertet Carlos Santana.
A mexikói-amerikai gitáros június 11-én a budapesti MVM Dome-ban lép fel zenekarával Oneness című turnéja keretében.
Santana eddig tizenegy alkalommal járt Magyarországon, először 1983 májusában, a Budapest Sportcsarnokban lépett fel, a 2020-as turnéján a Budapest Sportarénában lépett volna fel, de a koncertsorozatot a koronavírus-járvány miatt le kellett fújni.
A tízszeres Grammy-díjas, háromszoros latin Grammy-díjas zenész, a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagja egyesítette az amerikai gitárzenét a latin és a karibi zenei motívumokkal, de stílusában jelen van az afropop, az afrobeat, a blues, a folk, a soul, a dzsessz és sok más is. Pályafutása során több mint 90 millió lemezt adott el.
Az egyik legjobban várt bulit a Grammy-díjas, többszörös platinalemezes Imagine Dragons tartja a Puskás Arénában. A zenekar tizenhat országban, a többi között Észtországban, Csehországban, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban, valamint Hollandiában játszik majd.
A hatalmas érdeklődésre való tekintettel az eredetileg tervezett egy helyett két koncertet ad Magyarországon az Imagine Dragons. Az együttes június 14-én és június 15-én is fellép majd a Puskás Arénában.
Az Imagine Dragons már a tavaly előtti Szigeten is az egyik húzónévnek számított: a Celebrity Talentnál az együttest 1,5 millió dollárért lehet megpróbálni elcsábítani egy koncertre, más információk szerint a zenekar még ennél is több pénzt kér.
A Guns N’ Roses világ körüli turnéja keretében májustól július végéig Európában és a Közel-Keleten lép fel, stadionokban és fesztiválokon egyaránt fő fellépőként játszik.
A Guns N’ Roses július 15-én lép fel a budapesti Puskás Arénában, a zenekar eddig három alkalommal lépett fel Magyarországon.
Tavalyelőtt 17 év után tért vissza a csapat Magyarországra, a rockzenekar a Puskás Arénában lépett fel, az akkori bulira percek alatt elfogyott az összes állójegy, ahogy a 2025-ös fellépésükre is megint elfogyott az összes álljóhegy.
Katy Perry 15 év után visszatér Budapestre, hogy a legnagyobb slágereiből összeállított, új show-jával fellépjen október 27-én az MVM Dome-ban. Az előadó bejelentette, hogy 2025 őszén Európába érkezik a The Lifetimes Tour. A látványos, karrierjét összefoglaló koncertsorozaton felcsendül a több millió példányban eladott albumainak összes slágere. Összesen 115 milliárd lejátszással, világszerte több mint 70 millió eladott albummal és 143 millió dallal.
Egyike annak a tizenkét művésznek, akik meghaladták a 100 milliós hitelesített lejátszást. Katy Perry a The Lifetimes turnéval egy új korszakot nyit rekordokat döntögető popkarrierjében. Budapesten 2025. október 27-én láthatják a rajongók a szupersztárt az MVM Dome-ban.
Megérkezett a 2025-ös Sziget fellépőinek első adagja:
a mostani, negyvennél is több nevet tartalmazó listán ott van a Grammy-díjas Nelly Furtado is,
aki több mint 20 milliárd streameléssel, 45 millió eladott lemezzel, megannyi listavezető slágerrel a popzene megkérdőjelezhetetlen sztárjává vált. Fellép többek között Armin van Buuren, a trance műfajt képviselő DJ és producer, illetve a Justice nevű formáció a francia elektronikus zene zászlóvivőjeként új albummal, és a Papa Roach rockzenekar is érkezik a Sziget Fesztiválra.
A 2025-ös Jazzpiknik első nemzetközi fellépőit is bejelentették: a Lukas Graham dán popzenekar mellett a legendás, chicagói Earth, Wind & Fire Experience,
az osztrák Deladap formáció és a világ egyik leghíresebb soul- és R’n’B-énekese, az olasz Mario Biondi is újra Paloznakra látogat. Július 31. és augusztus 2. között rendezik meg a jazz, a funk, a pop és a soul találkozásának fesztiválját a paloznaki szőlőhegy oldalában.
Világsztárok töltik ki a 2025-ös VeszprémFest nagyszínpados fellépőinek listáját is: július 8–12. között tartják Veszprém következő legnagyobb eseményét, öt fő fellépőjének névsorát be is jelentették, például fellép a Clean Bandit brit elektropop-együttes és a háromszoros Grammy-díjas amerikai rockzenekar, a Train nevű banda.
Az elkövetkező hetekben, hónapokban is érkezik az újabb nagy nevek bejelentése. Számos hazai fesztivál egyelőre még nem közölte a teljes repertoárt, illetve sok nagyobb rendezvény még nem tette közzé, hogy mely nevekkel akarja majd becsábítani a szórakozni vágyókat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.