
Kiderült, mikor lép fel a Puskás Arénában az Imagine Dragons
A Grammy-díjas, többszörös platinalemezes amerikai zenekar, az Imagine Dragons bejelentette LOOM elnevezésű világ körüli turnéjuk európai állomásait. A Live Nation által szervezett 2025-ös körút a Las Vegas-i csapat első teljes stadionturnéja lesz, amely során 16 országban, többek között Észtországban, Csehországban, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban, valamint Hollandiában játszanak majd.
A turné Magyarországot is érinti, az Imagine Dragons 2025. június 14-én, a Puskás Arénában lép fel.

A zenekar nyár elején adta ki a várva várt hatodik nagylemezét, a LOOM-ot. Az album a művészi önfelfedező útjuk csúcspontját jelenti, és az eddigi legjobb munkájuk. A LOOM – amelyet teljes egészében az Imagine Dragons készített a zenekar régi munkatársaival, a svéd slágergyárosokkal, Mattmannal és Robinnal – megtalálja a tökéletes egyensúlyt a klasszikus hangzás, és azok között, amelyek örömet okoznak a bandának.
Belépőjegyek elsőként a zenekar regisztrált rajongói számára lesznek elérhetők szeptember 10-től. A Live Nation-tagok szeptember 12-én, 10 órától csatlakozhatnak az elővásárláshoz. A teljes körű jegyértékesítés szeptember 13-án, pénteken 10 órakor indul.
A tavalyi Sziget egyik húzóneve az Imagine Dragons volt: a Celebrity Talentnál az együttest 1,5 millió dollárért lehet megpróbálni elcsábítani egy koncertre, más információk szerint a zenekar viszont még ennél is több pénzt kér. Az Advocate Channel egy 2021-es cikkében rangsorolta a top 10 legdrágább előadót, ami a koncertgázsikat illeti. Ezen a listán
az Imagine Dragons ekkor még 2 millió dolláros fellépési díjjal szerepelt (nagyjából 700 millió forint).




