BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lecsap a trükköző boltokra a GVH – vizsgálatokat készít elő

A versenyhivatal azt is elárulta, hogy már látszik az árrésstop hatása. A GVH ezt az online árfigyelő adataiból szűrte le, de vizsgálatokra is készül az élelmiszer-kereskedelem terén.

Több alapvető élelmiszer ára is csökkent hétfőtől a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő adatai szerint az árrésstop eredményeként . Az úgynevezett profit hajtotta inflációra a GVH már 2023-ban is rámutatott, amikor az élelmiszer-kereskedelem egyes szereplői az indokolhatónál nagyobb mértékben emelték egyes alapvető élelmiszerek árrését. A hatóság hétfői közleménye szerint jelenleg is hasonló folyamatokra lehet következtetni, ezért a versenyhivatal vizsgálatokat készít elő az élelmiszer-kereskedelem területén.

221123_tesco_29_VZ, árfigyelő
Az árfigyelő adatai szerint több alapvető élelmiszer olcsóbb lett / Fotó: Vémi Zoltán

A GVH 2023 első felében végzett gyorsított vizsgálatai rávilágítottak, hogy az élelmiszer-kereskedelem egyes szereplői az indokoltnál nagyobb mértékben emelték egyes alapvető élelmiszerek árát. Ugyanis akkor az derült ki, hogy 2022-ben egyes élelmiszertermékeken (például tejtermékek, tartós élelmiszerek) jelentősen nőtt a kereskedők nyeresége, ami – számos egyéb tényező mellett – hozzájárult az élelmiszer-infláció jelentős emelkedéséhez is.

Ezért jött létre az árfigyelő

A GVH elnöke, Rigó Csaba Balázs 2023 márciusában a vizsgálatok tapasztalatai és nemzetközi példák alapján kezdeményezte az online árfigyelő létrehozását, amely hamarosan újabb termékkategóriákkal is bővül. A szervezet által működtetett rendszerben hat nagy kereskedelmi lánc országszerte több mint 1200 boltjában, 78 termékkategóriában több mint 2000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő ára követhető nyomon. Az árak változását naprakész és pontos módon jelző rendszerben látható, hogy 

több alapvető élelmiszertermék (például tejtermékek, tojás) ára csökkent hétfőn a kormány által elrendelt árréstop bevezetésének következtében.

Azt Rigó Csaba Balázs már a múlt héten jelezte, hogy a GVH támogatja az  élelmiszerárak letörését célzó kezdeményezéseket. A nemzeti versenyhatóság a magyar fogyasztók védelmében folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban tapasztalható piaci folyamatokat, illetve a kereskedelem egyes szereplőinek piaci magatartását. Ezek alapján készít elő vizsgálatokat a GVH az élelmiszer-kereskedelem területén, de a szervezet arra is nagy figyelmet fordít, hogy ne alakulhasson ki versenykorlátozó együttműködés az érintett piaci szereplők között.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.