Orbán Balázs: ahhoz, hogy a híd szerepét töltsük be, kulcsfontosságú a fejlett közlekedés
A Kárpát-medence népei közötti együttműködés stratégiai kérdés Magyarország számára – mondta köszöntőjében Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC kuratóriumi elnöke hétfőn a Kapuk a növekedéshez: infrastrukturális és közlekedési perspektívák Közép-Kelet-Európában című rendezvényen Budapesten.

Hangsúlyozta, hogy ez szorosan összefügg a kormányzás alapvető feladatával, azaz olyan lehetőségek megtalálásával, amelyek lehetővé teszik közösségünk számára a boldogulást és a békés életet. Felhívta a figyelmet arra, hogy
Magyarország természetes helyzete lehetővé teszi, hogy Kelet és Nyugat felé is nyisson.
Mindkét irányból tapasztaltunk jó és rossz hatásokat – tette hozzá a kuratóriumi elnök. Kiemelte, hogy a Kelet és a Nyugat közötti egyensúly eltolódott. Az Egyesült Államok ismét egyre befolyásosabb, Európa pedig meggyengülve és egyre magányosabban találja magát a régi liberális világrend védelmében. Ez most több problémát okoz, mint amennyit megold. Mint mondta,
- a tömeges migráció lerombolja a nyugati társadalmak alapjait,
- a szankciók, a rossz háborús politikák inflációhoz vezettek, és elmélyítik Európa gazdasági válságát,
- a kiterjedt bürokrácia és az erőltetett zöldideológiák folyamatosan aláássák az együttműködést a nyugat-európai országokban.
Orbán Balázs szerint felismerték, hogy bár az európai együttműködésben való aktív részvétel továbbra is fontos, nem bízhatják kizárólagosan erre az ország jövőjét. A híd szerepét kell betölteniük a geopolitikai szakadékok által elválasztott gazdaságok között. Kiemelte:
El kell kerülnünk, hogy egyetlen oldalra támaszkodjunk, és ehelyett többoldalú kapcsolatokat kell építenünk. Így tudunk gazdaságilag semlegesnek maradni. Ebben a stratégiában Közép-Európa kulcsszerepet játszik.
Felhívta a figyelmet hazánk előnyeire is: Magyarország a 14. helyen áll a világon a biztonság tekintetében . A gazdaság 2010 óta közel 75 százalékkal nőtt, szemben az Európai Unió egészének mindössze 33 százalékával. Ezen túlmenően a foglalkoztatás Magyarországon 2010 óta az EU-ban a második legmagasabb ütemben nőtt – tette hozzá.
A közlekedés fejlesztése elengedhetetlen
Magyarország csak akkor tudja hatékonyan betölteni központi szerepét, ha határozott közlekedési és energia-infrastruktúrával rendelkezünk – hangsúlyozta Orbán Balázs, kiemelve:
Szlovénia kivételével minden szomszédos országgal összekötöttük gázhálózatunkat.
Az utóbbi években hozzáférünk horvát, szlovák és lengyel energiaforrásokhoz is, és diverzifikáltuk az azerbajdzsáni és törökországi gázellátásunkat – fűzte hozzá. Felhívta a figyelmet: a magyar kormány reméli, hogy megerősíti ezt a központi szerepet.
Éppen ezért épülnek új vasúti hálózatok, segítve Magyarországot abban, hogy Európa elosztóközpontjává váljon a kelet–nyugati kereskedelemben. Emlékeztetett: idén befejeződik a Budapest–Belgrád vasútvonal építése, ami jelentősen növeli szállítási kapacitásainkat, valamint tovább bővülnek az úthálózatok is. Kiemelte: fejlesztik a környező közlekedési útvonalakat, autópályákat, és megkezdődött a repülőtéri vasútvonal szakaszának fejlesztése is. A vízi közlekedést is magasabb szintre emelik: kikötőt építenek Triesztben, amely 87 ezer konténer befogadására képes.
A politikai igazgató szerint az eredmények már láthatók: 2010 óta a Magyarországon áthaladó áruk mennyisége 12 százalékkal nőtt. Megjegyezte, hogy Tompán Európa legnagyobb határátkelője épül. Kiemelte:
Ma tizenegy autópálya éri el határainkat, szemben a 2010-es mindössze hárommal.
Ipari termelési központok már nem kizárólag a Dunántúlon és Észak-Magyarországon találhatók – mondta –, ipari régiók fejlődtek Miskolc, Debrecen, Zalaegerszeg és Kecskemét körül is, most Dél-Magyarországot is bevonják ebbe a csoportba. A turizmus is igazodik stratégiánkhoz, 2010 óta a vendégéjszakák száma 20 százalékkal nőtt, és nyolcszor annyi turistát fogadunk a keleti országokból – jegyezte meg. Ezek a látogatók hosszabb ideig maradnak és többet költenek. Orbán Balázs ezekből az adatokból úgy látja, hogy
Magyarország jól felkészült a változó világra.
Magyarország vonzó célpont
Idén februárban a turisztikai szálláshelyeken egymillió vendég 2,3 millió vendégéjszakát töltött el, ezzel sikerült a tavaly februári szintén erős adatokat is felülmúlni, mindemellett a vendégek számában is két számjegyű növekedést tudott elérni a szektor. Az idegenforgalom idei várakozásai kapcsán optimista jóslatokba bocsátkoztak a szakértők.


