BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magánegészségügy vagy állami: melyik, miért, mennyiért?

Az egészségügyi ellátás két pillére a kormányzat szándéka szerint egyértelműen elválasztott pályán fut, de mindkettő azonos célokért dolgozik, az elégedett betegért. Az állami ellátás túlterheltsége és erőforráshiánya a magánegészségügy felé tereli a betegek egy részét. Erőforráshiány ott is van, csak még nem látszik, mert kisebb kapacitással üzemelnek. De a rendkívül komplikált, méregdrága technológiaigényes beavatkozásokra még mindig az állami szektor képes elsősorban, ahogy a tudományos tevékenységhez szükséges infrastruktúra is ott van meg.

Az állami ellátórendszer átalakításáról 2022-ben született meg a rendelet. A reformmal elindult egy racionalizálással járó központosítás, a fenntartói, szakmai fenntartói és irányítói jogkörök – az új irányítási rendszerben – átkerültek a megyékhez. Takács Péter államtitkár kijelentette: nem zárnak be kórházakat, de egyes intézmények portfóliójában áthangolás lesz. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) látja el fenntartásába tartozó egészségügyi intézmények egyedileg, saját hatáskörben indított közbeszerzéseinek egészségügyi szakmai, gazdaságossági, jogi-közbeszerzési szempontú vizsgálatát. A reform célja az állami egészségügyi ellátórendszer megerősítése tudatos, átgondolt változtatások sorozatán keresztül, valamint az állami és a magánegészségügyi ellátás szigorú szétválasztása.

magánegészségügy
A magánegészségügyet és az állami ellátást szigorúan szét kell választani / Fotó: Bruzák Noémi

Az átalakítás során kijelölt hangsúlyok:

  • a megelőzés, 
  • a széles jogosítványokkal rendelkező családorvosi ellátás, 
  • a korszerű, egynapos sebészettel kiegészített szakellátás, 
  • sokszakmás centrumkórházak egységes működése. 
    A kórházak adósságát a kormány rendszeresen konszolidálja, de 2025 januárjától az ágazat irányítása meghatározott egy úgynevezett még tolerálható adósságszintet. Ha a kórházat irányító menedzsment ezt túllépi, annak következménye lesz a vezetőség fizetésében.

2023-ban jelentős változások történtek a háziorvosi és fogorvosi alapellátásban. Új praxiskörzeteket alakítottak ki, 2023-tól ez a feladat átkerült a praxiskezelőhöz az önkormányzat helyett. Az új rendszerben a háziorvosi körzetek kialakításánál figyelembe kell venni, hogy a házi gyermekorvosi körzetben legalább 600 főt, míg a felnőtt- és vegyes háziorvosi körzetben legalább 1200 főt kell ellátni. Ezt követően elindult az ügyeleti rendszer reformja, azaz a mentőszolgálat irányítása alá került az ügyeleti rendszer, először Hajdú-Bihar megyében, majd fokozatosan az egész országban és Budapesten is 2024-ben.

Az ágazatban történelmi léptékű bérrendezést történt a Magyar Orvosi Kamara által javasolt bértábla alapján, az orvosok közalkalmazotti státusza megszűnt, bevezették az új szolgálati jogviszonyt. A hálapénz 2021-es betiltása után az új bértábla és ösztönző rendszer próbálta orvosolni az orvosok elvándorlásának problémáját.

Az orvosi fizetések – a 2021-től elindult, több évig tartó átfogó bérfejlesztésnek köszönhetően – minden korábbinál nagyobb mértékben emelkedtek, az egészségügyi szakdolgozók és az egészségügyben dolgozók pedig két lépcsőben – 2023. július 1-jétől és 2024. március 1-jétől – kaptak béremelést. Az egészségügyi kiadások jelentős részét az elmúlt években több lépcsőben megvalósított béremelés finanszírozása teszi ki 2025-ben is. Egy húsz éve praktizáló orvos átlagbére meghaladja az 1,5 millió forintot, az orvostársadalom egészét tekintve pedig az átlagbér már 2 millió forint felett van.

Az egészségügy finanszírozása 2025-ben

Az egészségügy forrásait 2025-ben 3717 milliárd forintra emelték, ami 330 milliárd forintos növekedés az idei évhez képest, a 2010-es összegnél 2520 milliárd forinttal több. A költségvetés benyújtásakor Varga Mihály elmondta: a költségvetés biztosítja a szükséges fedezetet a korábban megkezdett egészségügyi bérfejlesztések folytatásához és a nyugdíj mellett tovább dolgozó orvosok jövedelemkiegészítéséhez is. Emellett rendelkezésre áll az ügyeleti rendszer működtetéséhez szükséges fedezet is.

 • 296,5 milliárd jut háziorvosi és háziorvosi ügyeleti ellátásra, ez 25 milliárdos többlet az alapellátás számára.
 • 86,6 milliárd jut az alapellátó fogászatokra, ez 1,5 milliárdos minimális forráscsökkentés 2024-hez képest.
 • 909 milliárd forinttal számolhat a szakellátás, ez 6 milliárddal több, mint 2024-ben.
 • 180 milliárdra emelték a gyógyszer-finanszírozásra szánt keretet a korábbi 129,6 milliárdról, itt közel 50 milliárddal bővülnek a források.
   • 12,9 milliárd jut az otthoni szakápolásra a korábbi 8,9 milliárd forint helyett, ez plusz 4 milliárd forint.

A digitalizálás folytatódik

 Az EgészségAblak mobilalkalmazás egyfajta digitális egészségügyi tárcaként működik, az ellátással kapcsolatos összes dokumentumot megtalálják benne a polgárok. Az eBeutalóval pedig megnyílt a lehetőség arra, bármely szakrendelőbe időpontot foglaljanak a betegek. Ennek célja a várakozási idő csökkentése.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) 2017 novemberében jött létre. 2023-ban EgészségAblak néven kibővített funkciókkal jelent meg. Azóta folyamatosan újabb fejlesztésekkel bővül, és az év elején a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) részeként még nagyobb szerepet kapott a mindennapi egészségügyi ügyintézésben.

A magánegészségügy térnyerése megállíthatatlan

A magánegészségügy versenyképessége elvitathatatlan, a magyar lakosság harmada jár magánorvoshoz, és megtalálja a számítását. Az elmúlt években jelentős átrendeződés történt a magánegészségügyi szolgáltatók piacán, új befektetők és új szolgáltatók jelentek meg. A piacfoglalások megtörténtek, a nagy szereplők tekintélye elvitathatatlan, nagyobb átrendeződéssel nem számolnak a szakértők.

Az alapítványi egyetemek is megkezdték a magánellátást, a három orvosi egyetem magánszolgáltatója (Semmelweis Egészségügyi Kft., Mediversal/Udimes Szeged, UD youMED – Debreceni Egyetem) is megtalálta a helyét a piacon, bekerültek a top 30 szolgáltató közé.


A 2024-es évben a magánegészségügy mint iparág jelentősen növekedett, de a bővülés üteme lassult az előző évekhez képest. Iparági becslések szerint a magánszolgáltatók bevételei meghaladták a 900 milliárd forintot, ami több mint 40 százalékos növekedés öt év alatt, évente átlagosan 10 százalékos emelkedéssel. Az elmúlt években a szektor számos kihívással szembesült. Az energiaválság, az infláció és a forint árfolyamának változása új stratégiára kényszerítette a vállalkozókat. Megkezdődött a hatékonyság növelése, elsősorban a költségek optimalizálásával és a szolgáltatási paletta bővítésével. 

Egyre több beteg fordul a magánegészségügy felé

A hazai lakosság egyre nagyobb arányban fordult a magánegészségügyi szolgáltatókhoz. Az NN tavalyi felmérése szerint a 20–64 éves korosztály fele vett igénybe ilyen ellátást az elmúlt két évben. A leggyakoribb okok között szerepelt az ellátás minősége, a kényelem és a rövidebb várakozási idő. Ugyanakkor a magánellátás költségei nagy anyagi terhet róttak a családokra; a páciensek 62 százalékának megterhelő volt a számlák kifizetése. A kutatás szerint a privát ellátást igénybe vevők túlnyomó többsége (78 százaléka) saját maga finanszírozta a magánegészségügyi számláit. Tizenhat, illetve 6 százalék azok aránya, akik egyéni egészségpénztár vagy egészségbiztosítás segítségével finanszírozták a magánellátást. A munkaadó által fizetett egészségbiztosítást vagy egészségpénztárat 10, illetve 1 százalék vett igénybe – írták az elemzők.

Nagy a kereslet, nőttek az árak

A kereslet növekedése magával húzta az árakat is, a járóbeteg-ellátás területén 2023-ban legalább 20-30 százalékos áremelkedés volt tapasztalható. Egy szakorvosi vizsgálat jellemzően 30–45 ezer forintba kerül a piacon. Egy összetettebb kivizsgálás ára elérheti a 100 ezer forintot.

A legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók a 2023-as árbevétel szerint:

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.