
Magyar Levente: a nagyhatalmak visszaintegrálnák Oroszországot a kereskedelmi láncba
A magyar kormány mindent megtesz a hazai cégek exportképességének javítása érdekében – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) külgazdasági évnyitó konferenciáján.

Kiemelt feladatként határozta meg, hogy biztosítani kell az ország békéjét. Hangsúlyozta:
háború van, kiszámíthatatlanság uralkodik a világpolitikában, és megfeszülve kell dolgozni azért, hogy elkerüljék Magyarország egét a viharfelhők
– tette hozzá. Bár nyugalom uralkodik, a miniszterhelyettes szerint ennek ellenére lehet nagy a baj, józannak kell maradni.
Ennyiért ruháztak be itthon külföldi cégek
A figyelmeztetések után áttért az adatokra, is, melyek már pozitívabbak voltak. Kiemelte, hogy
2014 és 2024 között 2200 projekt valósult meg Magyarország területén, ez 60 milliárd eurónyi beruházást jelentett hazánknak.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium kifektetési programjának köszönhetően növekedett az ország exportképessége. Ennek kapcsán megjegyezte: 254 magyar tulajdonú cég kapott célzott állami támogatást, ezek 17 országban, 254 milliárd forint értékben valósítottak meg projekteket. A hazánkba érkező befektetésekről elmondta, hogy kormányzati közreműködéssel 2024-ben átlépték a 10 milliárd eurós értékhatárt ezek a projektek.
Kínai kollégájával tárgyalt Magyar Levente
Elárulta, hogy nemrég egyeztetett a kínai kereskedelmi miniszterhelyettessel. Ling Ji azt mondta magyar kollégájának, hogy látják hazánk befogadási képességét a beruházások kapcsán,
ezért megváltoztatják a kínai megközelítést a természet- és a vízigényes projekteknél.
Magyar Levente megjegyezte: örömmel látják, hogy Kína már tudomást vesz a természeti, környezeti korlátainkról.
Pekinggel kapcsolatban azt is elmondta, hogy sok az irracionális döntés a nagyhatalmak részéről. Emögött az állhat, hogy most Kína a világ első számú kereskedelmi partnere , ezt a pozíciót pedig szeretné visszaszerezni az Egyesült Államok: meg akar egyezni Oroszországgal, visszaintegrálni a kereskedelmi láncba, ám az Európai Unió érdekeit nem fogják figyelembe venni.




