BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Érdemes kordában tartani a gázfogyasztást

Májusban a villamos energia lakosság által fizetett bruttó végfelhasználói átlagára 1 százalékkal, a gázé 2 százalékkal lett alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Ezek az átlagok azonban így is két és félszer, illetve négyszer nagyobbak, mint a rezsicsökkentés nyomán kialakult magyarországiak.

A szezonális hatások – jórészt a megszűnő fűtési igény – lejjebb engedték májusban az európai lakossági áram- és gázárakat. Nem meglepő azonban, hogy a magyarországi rezsicsökkentés jóvoltából így is a hazai bruttó végfelhasználói áram- és gáztarifák voltak a legalacsonyabbak az Európai Unióban, és teljes európai összevetésben is csak Kijev előzött be, és ott is csak a földgáz esetében.

rezsicsökkentés
Rezsicsökkentés: a gáz és az áram hazai lakossági ára a töredéke az európai átlagnak / Fotó: Shutterstock

A megújuló termelés is beleszólt az árakba

Budapest, Kijev Belgrád és Podgorica volt a vizsgált áramtermék olcsósági sorrendje a magunk mögött hagyott hónapban a finnországi VaasaETT elemzőcég legfrissebb tanulmánya szerint. Az összehasonlítás nem országokra, hanem azok fővárosaira vonatkozik. A kilowattóránként 9,17 eurócentes budapesti tarifa alacsony volta még látványosabb a 24,45 eurócentes uniós átlaggal, vagy a legmagasabb, 30,62 eurócentes berlini árral összevetve.

A földrész keleti felén jellemzően alacsonyabb az áram és a gáz ára az átlagosnál, de májusban is volt kivétel: Prága, Vilnius és Varsó.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) havonta kiegészíti a VaasaETT elemzését, de figyelmen hagyja az ukrajnai és a montenegrói adatot. Kiszámolta, hogy mennyivel lenne magasabb egy hazai háztartás áramtarifája, ha a háztartás 20 százalékkal többet használt volna fel annál a mennyiségnél, amennyiért a vonatkozó, 2022-es rendelet alapján még rezsicsökkentett árat fizethet. E korrigált áramár 10,57 cent lenne. Ennek alapján a MEKH által közzétett (tehát Kijev és Podgorica nélküli) diagramon az olcsósági sorrend a következő:

  • rezsicsökkentett budapesti,
  • belgrádi,
  • korrigált budapesti
  • és vallettai

bruttó lakossági végfelhasználói ár.

Nem szereti a vízerőmű a fagyot

Májusban a VaasaETT asztalára került adatok alapján 33 főváros mintegy felében nem változott a lakossági áramár, maradék főváros döntő többségében esett, és néhányban nőtt. A legnagyobb, 7 százalékos átlagos drágulást az oslóiaknak kellett tudomásul venniük. Az erőteljes emelkedést az okozta, hogy bár vízerőműveik vízkészlete közel maximális volt, sőt, a szomszédos országokban rövid időszakokra negatív árak is kialakultak, a Nord Pool tőzsdén nőtt a nagykereskedelmi ár. A tőzsdei áremelkedést az magyarázza, hogy a főleg az ország déli részein némi hóeséssel színezve visszatért a hideg, emiatt a vízerőművek sokkal kevesebb áramot termeltek az egy évvel korábbinál.

Májusban az athéniaiaknak is le kellett nyelniük egy 6 százalékos, a stockholmiaknak pedig egy 3 százalékos drágulást. Helsinki és Brüsszel lakosai viszont májusban kiemelkedően jól jártak a 6, illetve az 5 százalékos áreséssel. Ám ne felejtsük el: a finn fővárosban így is majdnem háromszor, a belgiumiban pedig három és félszer volt drágább a lakossági áram.

A rezsicsökkentés csak egy határig véd

A gáz esetében vizsgált 27 fővároson belül Kijev, Budapest, Belgrád és Zágráb volt a sorrend a VaasaETT ábráján annak alapján, hogy hol a legalacsonyabb a földgáz bruttó lakossági végfelhasználói ára. A MEKH diagramján két módosítás hatására (a kijevi ár kimarad, a 20 százalékos többletfogyasztás alapján számolt korrigált budapesti megjelenik) a sorrend: rezsicsökkentett budapesti, belgrádi, zágrábi, korrigált budapesti és pozsonyi  tarifa. Míg a kijevi lakosok átlagosan 1,75 eurócentet fizettek a földgáz egy kilowattórájáért, a budapesti rezsicsökkentett ár 2,52 eurócent volt. Ez utóbbi az uniós és a hasonló európai átlagnak a negyedét tette ki, az amszterdaminak pedig közel a hetedét. Bár a stockholmi ár a budapestinek a tizennégyszerese, ennek az összevetésnek nincs sok értelme azért, mert Svédországban nagyon kevés háztatást használ gázt, amely így fajlagosan kiemelkedően drága.

Ennél magyar szemmel a MEKH által számolt korrigált ár fontosabb: az 5,12 eurócentes tarifa a rezsicsökkentettnek nagyjából a kétszerese. 

Ez arra figyelmezteti a felhasználókat, hogy próbáljanak az átlagfogyasztásként meghatározott, és még rezsicsökkentett tarifára jogosító mennyiségen belül maradni.

 

A bolgároknak bejött az azeri gáz

Májusban mindössze egy fővárosban – Dublinban – és ott is csak 1 százalékkal – drágult a lakossági gáz. Brüsszelben viszont 9, Rigában 8, Athénben és Szófiában 7-7 százalékkal olcsóbb lett éves összehasonlításban. Voltak további áresések is, 14 fővárosban pedig nem történt változás. Kiemelendő Szófia, ahol a VaasaETT szerint az árcsökkenésbe az áram hatásági árának lefaragásán felül annak is szerepe volt, hogy Bulgáriának hosszú távú gázvásárlási szerződése van Azerbajdzsánnal.

A budapestiek jó helyre – Luxembourg után a lista másodikra – kerültek abból a szempontból is, hogy egy modellezett kétkeresős háztartás villamos energia- és gázfogyasztásának költsége a jövedelmük mekkora hányadát tesz ki. A MEKH e mutató kalkulálásakor évi 2200 kWh villamos energia és 10 000 kWh földgázfogyasztással számolt. A mutató Luxembourg esetében 1,7, Budapest esetében 1,9. A legrosszabb, 6,5 százalékos érték Lisszabonra jött ki, amelyet 6 százalékkal Prága követett.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.