Budapesten gyalogoshídra, gyalogos-kerékpáros hídra és még egy újabb hídra van szükség, valamint az összes létező hídnak a teljes felújítására – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter. Legújabb videójában azt is elmondta, hogy ők az a kormány, mely „minden választási ciklusban épít a Dunán legalább egy hidat és a Tiszán is”. Kiemelte, hogy az előző ciklusban építettek egy Duna-hidat Kalocsánál és most építenek egyet Mohácsnál is.
Lázár János elmondta: a dél-pesti, illetve Csepelt érintő hídstruktúrát is mindenféleképpen föl kell újítani, ehhez pedig hozzácsatolta a HÉV-ek kérdését is, miszerint a 60 éves szerelvényeket kivonják a forgalomból vagy sem. „A HÉV általában 60 éves, tehát Magyarországon van 100 darab HÉV-szerelvény, az összes HÉV-szerelvény elérte a 60 éves életkort, bármelyik budapesti vonalon közlekedik, a budapesti tömegközlekedés és elővárosi közlekedés szempontjából a kérdésnek nagyon nagy jelentősége van” – felelte.
A miniszter kijelentette, hogy minden HÉV-vonalat fel fognak újítani, de nem a csepeli vonallal kezdik, hanem a szentendreivel.
A szentendrei vonalon felújítják a teljes pályát, a pálya melletti vasútállomásokat és az összes szerelvényt is, valamint 54 új HÉV-szerelvény beszerzése fog elindulni még ebben az esztendőben. Hozzátette, hogy az összes tervezési megbízást kiadta, és a HÉV-járműveket le fogják cserélni új szerelvényekre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.