A legfrissebb adatok alapján idén júliusban 220 956 fő szerepelt a regisztrált álláskeresők nyilvántartásában. Ez több mint háromezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban, és 2010-hez képest mintegy 330 ezer fős csökkenést jelent az országos munkanélküliségben. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint ez egyértelmű jele a kormányzati intézkedések sikerességének.
A magyar foglalkoztatottság ma már az európai élmezőnyhöz tartozik: 2010 óta egymillióval többen, közel 4,7 millióan dolgoznak hazánkban. Közben a fizetések is jelentősen nőttek: az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére emelkedett. A reálbérek másfél éve folyamatosan nőnek, ami Czomba szerint egyre nagyobb anyagi mozgásteret biztosít a magyar családoknak.
Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány célja, hogy senki ne maradjon tartósan munka nélkül, ezért az aktív munkaerőpiaci eszközöket is megerősítik. Ezek közé tartozik az Ifjúsági Garancia Plusz program a 30 év alattiak számára, valamint a 30 év felettieket támogató foglalkoztatási program. A kezdeményezések uniós forrásból valósulnak meg, és bértámogatással, lakhatási és utazási térítéssel segítik az elhelyezkedést.
Eddig több mint 46 ezer regisztrált álláskereső talált munkát ezek segítségével, a rendelkezésre álló több mint 54 milliárd forintnyi uniós támogatás révén. A kormány emellett márciusban újraindította a „Közfoglalkoztatásból versenyszférába 2025” programot is, amely a közfoglalkoztatottak beilleszkedését segíti a nyílt munkaerőpiacon, főként a motivált és képzett dolgozókra fókuszálva.
A „Munkából munkába” program pedig azok számára nyújt célzott támogatást, akik elkerülhetetlen gazdasági átalakulások miatt veszítik el állásukat. Az erre elkülönített 1,5 milliárd forintos keretösszegből a gyors újraelhelyezkedéshez biztosít segítséget az állam.
Egyértelmű kijelentést tett a kormány: ezért van a foglalkoztatottságunk Európa élmezőnyében
Magyarország forrásait nem Ukrajna, hanem a magyar munkavállalók, különösen a gyermekes családok támogatására és a munkahelyek védelmére fordítja a kormány – jelezte a szaktárca. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a magyar foglalkoztatottság továbbra is Európa élvonalához tartozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.