BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Látványosan nő a hazai kőolaj- és földgázkitermelés, előbbinél lélektani határt léphetünk át

A hazai energiaszektor 2025-ben is lendületben van: a kőolaj-kitermelés közel 18 százalékkal nőtt az év első felében, a földgázmennyiség is emelkedett, és új koncessziók nyíltak országszerte. Magyarország húsz év után ismét egymillió tonna feletti olajtermeléssel számolhat, ami az energiafüggetlenség erősödését és az évszázad eddigi legerősebb eredményét vetíti előre.

A belföldön kitermelt energia mennyisége 2021 óta töretlenül emelkedik, és ez a tendencia 2025-ben is folytatódott. Az idei első fél évben gázból és kőolajból egyaránt több került felszínre, mint 2024 azonos időszakában. A legnagyobb előrelépést a kőolaj mutatta: a tavalyi 504 ezer tonnával szemben 2025 január–júniusában már több mint 593 ezer tonna volt a kitermelés, ami közel 18 százalékos növekedés. A földgáz esetében kisebb mértékű a bővülés: a 2024 első félévi 956 millió köbméterhez képest idén 977 millió köbmétert termeltek ki.

Rekordév küszöbén a hazai energiatermelés: látványosan nő a kőolaj- és földgázkitermelés
Rekordév küszöbén a hazai energiatermelés: látványosan nő a kőolaj- és földgázkitermelés / Fotó: Reviczky Zsolt

Idén is kitart tehát az elmúlt időszakra jellemző lendület: Magyarország kőolaj-kitermelése 2024-ben húsz év után először múlta felül az egymillió tonnát. Az időarányos előrehaladás alapján 2025 ebből a szempontból az évszázad legerősebb éve lehet. 

A hazai földgázmezőkből tavaly mintegy 1,9 milliárd köbmétert nyertek ki

– ez a mennyiség a teljes felhasználás több mint ötödének, a lakossági igények közel kétharmadának feleltethető meg.

Az Energiaügyi Minisztérium a hazai ásványvagyonban rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében öt év szünet után hirdetett meg bányászati koncessziókat ősszel. Az eredményesen zárult eljárások alapján hat helyszínen kezdődik meg a szénhidrogének kutatása. A nyár elejére Buzsák, Csongrád, Hatvan, Kiskőrös, Kiskunhalas és Tamási terület mindegyikére megkötötték már a koncessziós szerződéseket is.

Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese kiemelte: „Az energiafüggetlenség erősítéséhez az kell, hogy amit csak lehet, saját forrásból, saját eszközzel, idehaza állítsunk elő. A világbajnok szintre emelt zöldenergia-kapacitások hatékonyabb hasznosítása érdekében gyors ütemben gyarapítjuk az áramtárolói képességeinket. Az atomenergia szerepének megőrzése mellett korszerű gázerőművek építésével is teszünk a megugró villamosenergia-igények zavartalan kiszolgálásáért.”

Európa egyre több országa ismeri fel, hogy a hosszú évek óta képviselt álláspontunk helyes: hagyományos energiahordozók nélkül nincs energiaszuverenitás, és nem vihető végbe a zöldátállás sem.

Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke hangsúlyozta: „A hazai szénhidrogén-bányászat növelése tekintetében az SZTFH továbbra is elkötelezett. Aktívan részt veszünk az Energiaügyi Minisztérium koncesszióspályázat-előkészítési tevékenységében. További alkalmas területek érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatát folytatjuk, lehetővé téve ezzel a mielőbbi újabb kiírásokat. Minden sikeres pályázat magában hordozza a hazai kitermelés növelésének lehetőségét, amelyet az új koncessziós kutatási találatok igazolnak is.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.