Ilyen még nem volt Magyarországon: brutális akciót hirdetett meg az egyik legnagyobb bolt, 5 forintos árat vezetnek be – de csak egy hétre
Noha a kiskereskedelmi láncok nincsenek könnyű helyzetben Magyarországon, hiszen a fogyasztók továbbra is óvatosan költik a pénzüket, sokkal jobban megnézve, hogy mire áldoznak, ez lehetőséget is nyújthat a cégeknek a bővülésre.

Az árversenyben az Aldi Magyarország sem kíván lemaradni, a cég hétfői közleménye szerint több mint kétszáz élelmiszer árát mérsékli tartósan, másrészt szinte valamennyi ruházati termékét egy héten keresztül naponta leárazza, az utolsó napon már minden darab 5 forintért lesz kapható.
Az Aldi több száz élelmiszer árát csökkenti
A hónap elején a cég élén álló Bernhard Haider lapunknak adott interjújában az élelmiszerek drágulását a megnövekedett rezsiköltségekkel és beszállítói árakkal indokolta, de jelezte azt is, hogy
a vállalat igyekszik könnyíteni a vásárlók, különösen az alacsonyabb jövedelműek, a nyugdíjasok és a rászorulók terhein. Ennek egyik eleme a nyugdíjas-élelmiszerutalványhoz adott kupon, mely 8 ezer forintos vásárlás után biztosít ezer forint, később elkölthető kupont az utalványos fizetések után.
Ezt fejeli meg most a diszkontlánc több mint 200 élelmiszer árának tartós csökkentésével, melyek körében kenyér és pékáru, friss húsok, sajt, zöldségek, gyümölcsök és halak is megtalálhatók. Az Aldi szerint sok termék esetében a kedvezmény akár 20-30 százalékos mértékű is lehet.
Szeptember 11-től az Aldi egyhetes leárazást is indít szinte valamennyi ruházati termékére és a cipőkre is, így az első nap minden ruha és cipő darabja egységesen 1000 forintért lesz kapható, majd napról napra csökkennek az árak: szeptember 12-én 800, 13-án 600, majd 400, 200 és 100 forintért kínálja az áruházlánc a termékeket, míg a hetedik napon, szeptember 17-én csupán 5 forintért lehet új ruhát vagy cipőt vásárolni.

Az akció a készlet elejéig tart, és alighanem már annak a változásnak is a része, melyről Haider a lapunknak beszélt. Eszerint a jövőben az áruházlánc csökkenti non-food kínálatát mind a cikkszám, mind a bolti értékesítési terület vonatkozásában, hogy több tér jusson az élelmiszereknek.


