Itt a bejelentés: az eddigi legnagyobb volumenű és leghosszabb tervezett gázszerződést köti Magyarország nyugati beszállítóval – a Shell hazánk új gázeladója!
A magyar kormány célja az energetikai diverzifikációval nem a források lecserélése, hanem a megőrzésük és újabbak bevonása, csak ez garantálja hazánk hosszú távú biztonságát – jelentette ki a szerződéssel kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Milánóban.

A tárcavezető a Gastech konferencián felszólalva először is aláhúzta, hogy az Európai Unió REPowerEU nevű programja teljesen tönkretenné a magyar energiaellátás biztonságát, mert az infrastrukturális adottságok nem teszik lehetővé az orosz források elvágását. Leszögezte, hogy ennek földrajzi és fizikai, nem pedig ideológiai okai vannak, hazánk ugyanis nem rendelkezik tengerparttal, a többitől származó vezetékek kapacitása pedig nem elégséges a kőolaj- és földgázigény ellátásához.
Volumenben is ez lesz a legnagyobb gázszerződés
„Szeretnénk több energiát vásárolni több forrásból? Igen. Ma egy új hosszú távú szerződés megkötését jelentem be a Shellel. Ez lesz a legnagyobb volumenű és a leghosszabb tervezett szerződés, amelyet valaha is kötöttünk nyugati beszállítóval” – tudatta. – De vajon el lehet szakadni az orosz földgáztól? Nem, a földrajzi és infrastrukturális adottságok miatt. Addig nem, amíg nem gondoskodunk az infrastruktúra fejlesztéséről a térségben. Ez a valóság – tette hozzá. Szijjártó Péter az energetikai találkozón hangsúlyozta, hogy bár
- Magyarország mindent megtett ennek érdekében,
- hét szomszédja közül hattal összekötötte a hálózatot,
- szárazföld által körülvett országként erősen függ a szomszédaitól és a szomszédai szomszédaitól.
A Shell-szerződés nem arról szól, hogy elszakadunk az orosz gáztól
„Egyszerűen fizikailag van egy bizonyos földgáz- és kőolajigényünk, hogy országunk működőképes legyen. Ha beszüntetjük az ország orosz energiaforrásait, akkor földrajzi okokból nem tudjuk fenntartani az ország működését” – figyelmeztetett. Majd arról számolt be, hogy a magyar kormány a diverzifikáció pártján áll, ezért több évvel ezelőtt más országokkal együtt az Európai Bizottsághoz fordult a délkelet-európai gázvezetékek kapacitásbővítését kérve, viszont elutasító választ kaptak. „Most egyfelől kénytelenek vagyunk diverzifikálni, másfelől elutasítanak minket. Ennek semmi köze az ideológiához. Ennek semmi köze a politikához. Ez a nagyon egyszerű valóság” – fűzte hozzá.
A miniszter végezetül közölte, hogy a magyar volt az egyetlen kormány Európában, amely nyíltan szurkolt Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelméért, hiszen csakis ő vethet véget az ukrajnai háborúnak, ő az egyetlen remény a béke visszatérésére, amire nagy szükség lenne, mivel Magyarország már három és fél éve szenved a fegyveres konfliktus következményeitől.
Orosz gáz végső eltörlése: nem áll le az EU, Magyarország a célkeresztben – már a Török Áramlat sem tetszik, brutális döntésre készülnek
Dánia új javaslatot terjesztett elő, hogyan tiltsák ki az orosz gázt teljes egészében az EU-ból. Az Európai Unió teljes orosz gázimportját betiltanák 2027-ig, már a Török Áramlat is zavarja őket.


