Vigyázat, büntetnek az építkezési hulladék tárolása miatt is
A hulladékkezelés során alapvető a hulladékok válogatott gyűjtése, a hulladékudvarok használata, valamint a veszélyes hulladékok elkülönített kezelése. Lényeges, hogy betartsuk az erre vonatkozó jogszabályokat, mert azok megszegése nemcsak hatósági eljárást, hanem akár büntetőjogi felelősségre vonást is eredményezhet — figyelmeztetett a Pest Vármegyei Főügyészség.

Gondoskodjon a szemétszállításról építkezésnél is
Jelen ügyben egy fóti ingatlanon tartott helyszíni ellenőrzés során derült ki, hogy – hulladékgazdálkodási engedély nélkül – kb. 200 köbméter mennyiségben helyeztek el építési-bontási hulladékot, gumiabroncsokat és 12 db gépjárművet. A hatóság emiatt intézkedett, és határozatában felszólította az ingatlan tulajdonosát a további jogszerű kezelés – hasznosítás vagy ártalmatlanítás – céljából az ott fellelt hulladékok érvényes és hatályos hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező szervezetnek történő átadására, valamint ennek dokumentumokkal történő igazolására.
A fentiek azonban bűncselekmény gyanúját is megalapozták, mivel a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettét követi el az, aki engedély nélkül jelentős mennyiségű hulladékot helyez el. Jelentős mennyiségnek az 500 kilogrammot vagy az 5 köbmétert meghaladó mennyiségű hulladék számít.
A közérdekvédelmi feladatokat ellátó főügyészség ezért vizsgálatot indított, majd annak eredményeként büntetőeljárást kezdeményezett a büntetőjogi felelősségre vonás érdekében.
Jön a határidő, figyelmeztetést küldött ki a Mohu: minden érintettnek regisztrálnia kell