BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folyik a harc Magyarország egyik legszebb kastélyáért, Márki-Zay nem tud lemondani róla

Hódmezővásárhely ismét megpályázza a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt, a Békés Vármegyei Közgyűlés legközelebbi, szeptember végi ülésén hozza meg az ezzel kapcsolatos döntést. A kastély üzemeltetését korábban a hódmezővásárhelyi önkormányzat nyerte el, ám a tulajdonba adási folyamatot március végén felfüggesztette a minisztérium.

Hódmezővásárhely önkormányzata a korábban már sikeresnek minősített pályázatát érdemi változtatás nélkül ismét benyújtja a szabadkígyósi Wenckheim-kastély fenntartható fejlesztésére vonatkozóan – közölte Márki-Zay Péter polgármester.

Hódmezővásárhely újra megpályázza a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt
A szabadkígyósi Wenckheim-kastély madártávlatból / Fotó: Wikipédia

A politikus elárulta: ha a kastély állami tulajdonban marad, vagy a Békés Vármegyei Önkormányzat tulajdonába kerül, lemondanak a pályázatban megfogalmazott igényükről. Hozzátette: a jelenlegi pályázati feltételek még kedvezőbbek a korábbiaknál, mivel a minisztérium csaknem egymilliárd forintos forrást biztosít a nyertes pályázónak a legsürgetőbb felújítási munkálatok elvégzésére.

Molnár Sándor (Fidesz–KDNP), a Békés Vármegyei Közgyűlés elnöke hétfőn az MTI-nek elmondta: a szándék részükről is megvan a pályázat beadására. Jelezte: terveket dolgoztak már ki a kastély üzemeltetésére és a fenntartására, ám a döntést zárt ülésen, következő, szeptember végi ülésükön hozzák meg.

A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének a polgármester bejelentésére reagáló közleményében úgy fogalmaztak, Márki-Zay Péter nem tett le arról, hogy kastélya legyen. Álláspontjuk szerint a polgármestert a sokmilliárdos fenntartási és fejlesztési kötelezettséggel járó ingatlan kapcsán az emberek véleménye továbbra sem érdekli.

Hónapok óta húzódik a Wenkcheim-kastély körüli mizéria

Az Építési és Közlekedési Minisztérium 2025. július 29-én tette közzé a minisztérium honlapján a felhívást, amely 17 helyszín közt tartalmazza a szabadkígyósi Wenkcheim-kastélyt is. A kérelmezőknek a felhívás napjától számított 60 napjuk van arra, hogy kérelmet nyújtsanak be, ezt követően a kulturális örökség védelméért felelős miniszternek 90 napja van arra, hogy elbírálja a beérkezett kérelmeket.

A szabadkígyósi kastély üzemeltetését korábban a hódmezővásárhelyi önkormányzat nyerte el, ám a tulajdonba adási folyamatot március végén felfüggesztette a minisztérium. Takács Árpád Békés vármegyei főispán, a Fidesz márciusban kinevezett békéscsabai választókerületi elnöke május végén bejelentette, hogy a vármegyei önkormányzat venné tulajdonba a szabadkígyósi kastélyt. 

A működtetést nonprofit gazdasági társaság keretében a szabadkígyósi és a békéscsabai önkormányzattal közösen valósítanák meg; ezt az érintett felek levélben is megírták Lázár János építési és közlekedési miniszternek.

Kastélyprogram: szinte nincs olyan szegmense az országnak, ahol ne kerülne ki az állam kezéből kastély vagy kúria

Lázár János közel másfél éve jelentette be, hogy a kormány kastély-örökbefogadási programot indít. Az állam az épületeket ingyen adja át, azonban az úgynevezett örökbefogadónak cserébe vállalnia kell az esetleg felmerülő felújítási költségeket, az épület fenntartását és a közhasználati funkció biztosítását. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.