Hamarosan Kazahsztánba látogat az MVM egy delegációja a magyarországi kazah nagykövet, Abzal Szaparbekulij szerint, ahol olyan közös projektek kerülhetnek szóba, amelyek az atomenergiát, az infrastruktúrát és az energiát érintik – jelenti a Kazinform kazah hírügynökség.
Kazahsztánban nem működik atomerőmű, ám az ország több új reaktor felhúzását is tervezi, és az ország a világ egyik legnagyobb urántermelője is. A World Nuclear News információi szerint az első kazah atomerőművet a Roszatom építheti majd meg. Az MVM már több közép-ázsiai országban jelen van, így
júniusban érkezett meg az MVM és a Mol első olajszállítmánya Azerbajdzsánból.
A Sulyok Tamás köztársasági elnök kazahsztáni látogatásához kapcsolódó gazdasági bejelentések egyébként a Molt is érintik, a magyar olajtársaság ugyanis Szaparbekulij szerint nagy gázipari beruházásra készül a közép-ázsiai országban, de felmerült egy magyar telekommunikációs és űripari cég együttműködése is kazah vállalatokkal.
Az államfői látogatás során egy magyarországi közlekedési és logisztikai központ létrehozása is felemerült, mellyel kapcsolatban már tavaly megkötötték a megállapodásokat. Az ügyben a KTZ Express tárgyal a magyar féllel, ami a kínaiakat is érinti a tájékoztatás szerint.
Mindezen túl szóba került egy magyar–kazah befektetési alap létrehozása is, 100 millió dollárral, hamarosan aláírhatják a megállapodást az Asztanai Pénzügyi Központban.
Bombahír: óriásbankot vásárolhat az OTP a világ egyik legnagyobb országában – tárt karokkal várják Csányi Sándorékat
Folytatódhat a magyar bank felvásárlási sorozata. Az OTP következő célpontja a világ kilencedik legnagyobb országa lehet, ahol tárt karokkal várják a magyar bankot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.