BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új világrend, új kockázatok: nem most érdemes kapkodva befektetni a történelmi piaci mozgások után

Az elmúlt év rendkívüli változásokat generált a globális gazdaság szerkezetében, és jelentős bizonytalanságot hozott a befektetők számára. A tavaly megindult folyamatok hatása az idei évben is fennmarad, ami indokolttá teheti a befektetési stratégiák felülvizsgálatát. A részvény- és kötvénybefektetések, illetve befektetési alapok mellett idén érdemes lehet számbavenni olyan hagyományosabb eszközöket is, mint a betéti termékek – derült ki az MBH Befektetési Bank idei első, Piaci Pulzus elnevezésű sajtóreggelijén.

A tavalyi év történelmi léptékű kilengéseket generált a globális gazdaságban, és ennek megfelelően a tőke- és pénzpiacokon. Noha a világgazdaság keretrendszerének átalakulása bizonytalanságot s ezzel együtt kockázatot jelent a piacok számára, ugyanakkor a fundamentális változások gyakran lehetőségeket is teremtenek, tehát jelen körülmények között a befektetőknek különösen indokolt mélységében átgondolniuk stratégiájukat.

befektet
A MBH Befektetési Bank szakemberei elmondták: aki megtakarítással rendelkezik, annak befektetve kell tartania a vagyonát / Forrás: MBH 

A legfontosabb elv: tartsuk befektetve a megtakarításainkat

„Azt gondoljuk, hogy a nemzetközi kereskedelem és a geopolitikai erővonalak korábbi rendszerének átalakulása alkalmazkodást kíván, melyhez elemzőink minden szükséges támogatást megadnak. Alapelvünk, hogy aki megtakarítással rendelkezik, annak befektetve kell tartania a vagyonát, ezért minden körülmények között célunk és feladatunk, hogy segítsük ügyfeleink tájékozódását és döntéseit ebben a turbulens környezetben” – mondta Nyitrai Győző, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese.

Formabontó évet zárt a globális piac

A tavalyi év rendkívüliségét jelzi, hogy az Egyesült Államokon kívüli piac jelentősen eredményesebb volt az USA-énál. Ilyen szélsőséges léptékű alulteljesítés nagyon ritkán fordul elő, különösen dollárban mérve. Bár 2010 óta Amerika négyszer is gyengébb volt, mint a globális piac többi része, 2025-ben a különbség meghaladta a 16 százalékot, ami az elmúlt 25 év legnagyobb eltérése. Meglepő jelenség az is, hogy a fejlett piac eredményét tavaly az aranybányák, a zöldenergia és a védelmi ipar szektorai is felülszárnyalták, noha ezek kapitalizációjuk szempontjából nem különösebben jelentősek. 

„A váratlan fordulatokban gazdag 2025-ös évet lezárva felvethetjük a kérdést: meddig marad érvényes idén egy tavaly decemberben megírt stratégia? Mi azt gondoljuk, hogy jelenleg különösen fontos elválasztani a fundamentumokat a háttérzajtól, hiszen a szalagcímek miatt kapkodó befektető biztosan nem jár jól. Fontos tényező lesz az idei egyenletben, hogy

a makrogazdasági környezet pozitív irányba mozdul, míg a globális likviditás – részben a japán kamatok szigorítása miatt – csökken.

A vállalati eredmények továbbra is az USA mellett szólnak, ám Európában szintén javulnak a kilátások a bejelentett fiskális stimulusnak köszönhetően. Mindezek mellett nyitott kérdésként jelenik meg Grönland és a NATO jövője, a Fed és a monetáris politika irányvonala, illetve minden eddig felvetett kérdés kereteként, hogy milyen dinamikákat szül az új, blokkosodó világrend kialakulása” – húzta alá Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. 

Kettős hatások diktálják az irányt a világ tőkepiacain

A részvénypiacok, a kiszámíthatatlan környezet ellenére, sokat emelkedtek az utóbbi időben nemcsak az USA-ban, de a kelet-közép-európai régióban is. Hazánkban 

  • az elmúlt három évben a BUX index 170 százalékot teljesített, 
  • a román BET 130, 
  • a lengyel WIG és a cseh PX 100, 
  • az osztrák ATX pedig 70 százalékos hozamot ért el. 

Figyelemre méltó jelenség volt tavaly a világ tőkepiacain, hogy lezajlott egy látványos szektorrotáció: a korábbi időszak legerősebb ágazatai – például az AI és a közművek – 2025-ben kicsit nyugodtabbá, csendesebbé váltak, és ezzel párhuzamosan megerősödtek korábban gyengébben teljesítő szektorok, mint az olaj, a nyersanyagok, illetve a kis- és közepes kapitalizációjú vállalatok.

„Általánosan elmondható, hogy a piac kétarcúságot mutat: egyrészt az évek óta tartó erősödés után időszerű lenne egy korrekció, ugyanakkor a fundamentumokba vetett befektetői hit olyan erős, hogy ez akkor is stabilitást adna, ha bekövetkezne egy visszaesés. A vállalati eredményekkel kapcsolatban az év vége óta nagyon pozitívak a várakozások, főleg olyan szektorokban, mint

De a konzervatívabb befektetőknek a jelen körülmények között, amíg a bizonytalanság kicsit csökken, érdemes rövid távon betéti termékeket is figyelembe venni” – húzta alá Debreczeni Csaba vezető részvényelemző. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.